Google-adó: itt az Európai Bizottság javaslata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság (EB) szerdán bemutatta javaslatait az információtechnológiai nagyvállalatok megadóztatására, és átmeneti intézkedésként 3 százalékos adót vetne ki az érintett cégek, például a Google és a Facebook éves európai forgalmára.


A tervezet értelmében az új adót csak a világszinten 750 millió eurós, az Európai Unióban pedig legalább 50 millió eurós bevételt elérő vállalatokra vetnék ki. Mint írták, ennek célja, hogy az induló és a kisebb társaságokat továbbra se sújtsák túl nagy terhek.

A cégeknek azon bevételeik után kellene adózniuk, amelyek például online hirdetőfelületek vagy a felhasználók által nyújtott információkból előállított adatok értékesítéséből, illetve digitális közvetítő tevékenységekből származnak. Rámutattak: ezen bevételeket a legnehezebb a jelenlegi adószabályok hatálya alá vonni.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint ez a szabályozás pusztán ideiglenes jellegű lenne, amíg nem sikerül átfogó megoldást találni arra, hogy a digitális cégek ott adózzanak, ahol a nyereségük keletkezik, ne csak ott, ahol a központjuk van.

Bizottsági becslések szerint 3 százalékos adó esetén évente mintegy ötmilliárd euró adóbevétel keletkezne az EU-ban. Az adót a felhasználók tartózkodási helye szerinti uniós tagállam szedné be.

Az Európai Bizottság hosszú távú megoldásként megreformálná a digitális tevékenységekre vonatkozó társasági adóval kapcsolatos szabályokat, hogy a tagországok megadóztassák a területükön képződő nyereséget, még akkor is, ha a vállalkozás ott fizikailag nincs jelen.

[htmlbox afa_kotelezettseg]

 

Egy platform akkor lenne úgy tekinthető, hogy adóköteles „digitális jelenléttel” rendelkezik egy tagállamban, ha az adott országban regisztrált éves bevételei túllépik a hétmillió eurót, ha ott egy adóévben több mint 100 ezer felhasználóval rendelkezik, vagy ha a vállalat és az üzleti felhasználók között egy adóévben 3000-nél több, digitális szolgáltatásokra vonatkozó üzleti szerződés jön létre.

A javaslat elfogadásához az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács egyhangú döntésére és az Európai Parlament jóváhagyására is szükség van. A sajtó hírei szerint azonban közel sincs egyetértés a kérdésben az EU országai között. Az ügy szerepel az uniós vezetők csütörtöki csúcstalálkozójának napirendjén.

Szakértők szerint a bejelentés tovább élezheti a feszültséget az Egyesült Államok és az Európai Unió között.

Pierre Moscovici uniós gazdasági és pénzügyi biztos leszögezte: a bemutatott javaslatnak nincs köze az amerikai elnök által kilátásba helyezett importvámokhoz. „Ez nem válasz, nem megtorlás” – mondta, hozzátéve, hogy a tervezeten már hónapok óta dolgoznak, és az nem az amerikai cégek ellen készült.

„Jobb lenne, ha lennének világszinten elfogadott szabályok, azonban tűrhetetlenül magas a jelenleg nem adózott nyereségek összege” – mondta Valdis Dombrovskis, az EB euróért felelős alelnöke.

A tervezet támogatói szerint a digitális nagyvállalatok hatalmas nyereséget termelnek az EU-ban, mégis jóval kevesebb adót fizetnek a hagyományos cégeknél. Az ellenzők azonban úgy vélik, hogy globális megoldásra lenne szükség, az önálló uniós lépések csak elmérgesíthetik a viszonyt Washingtonnal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.