Harmincmilliárdos értékben lepleztek le költségvetési csalást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei első negyedévben 38 milliárd forintnyi kárt okozó gazdasági bűncselekményre derítettek fényt a NAV Bűnügyi Főigazgatósága által irányított nyomozók. Az InfoTandem heti infografikájáról leolvasható, hogy ezúttal is az adócsalók vitték a prímet.


Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, illetve az irányítása alá tartozó nyomozó szervek igencsak tevékeny időszakot tudhatnak maguk mögött. Két beszédes szám ennek igazolására: március végén csaknem 6 ezer büntetőügyben zajlott a nyomozás, méghozzá úgy, hogy az első hónap során közel félannyi, egészen pontosan 2 756 bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást a hatóság emberei.

Az ily módon ismerté vált bűnesetekhez kapcsolódó elkövetési érték megközelítette a 38 milliárd forintot, míg az úgynevezett kárbiztosítás összege (lefoglalás, biztosítási intézkedés és önkéntes megtérítés együttesen) 7,9 milliárdra rúgott. A „legnépszerűbb” bűncselekmény változatlanul a költségvetési csalás, amely javarészt adócsalást takar. E kategóriába tartozott a felderített esetek 37,4 százaléka. A tényleges súlyuk azonban lényegesen nagyobb, hiszen az összesített elkövetési értékből 29,4 milliárd forintot hasítottak ki, ami 77,8 százalékos aránynak felel meg.

Ez szinte pontosan megegyezik a tavalyi egész éves rátával, amikor is a NAV pénzügyi nyomozói által felderített bűncselekmények 121 milliárd forintos elkövetési értékéből 94,9 milliárdot tettek ki a magyar államot megkárosító jogsértések, vagyis 2012-ben ekkora summával buktak le az adócsalók.

A fentiekből következik, hogy az esetek számát tekintve az idei első negyedévben szintén masszív ügyszámot produkáló terület, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése, relatíve kisebb kárt okozott, noha az ügyszámok aránya itt is meghaladta az egynegyedet. A gyakoribb problémás esetek közül a csődbűncselekmény érdemel még említést, a maga szűk egytizedes részesedésével.



Kapcsolódó cikkek

2021. december 3.

Díjbekérő vagy előlegszámla? Akár milliókat is megtakaríthatunk

A belföldi e-kereskedelemet folytató társaságok rendszerint rövid idő alatt teljesítenek nagy számú ügyletet. Ezért bármilyen számlázással, adófizetéssel és bevallással járó plusz kötelezettség jelentős adminisztrációs és finanszírozási többlet terhet keletkeztet számukra.

2021. december 3.

Tíz év alatt negyedére csökkent az adóelkerülés mértéke

Míg 2010-ben 22,3 százalék volt az áfaelkerülés mértéke, addig tavaly 6,1 százalék, ami kétszer kedvezőbb a régiós átlagnál – hívta fel a figyelmet pénteki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Bizottság tanulmányára hivatkozva.

2021. december 3.

Templomosok – Nemzetközi gazdálkodás (4. rész)

A templomosoknak talán a legjelentősebb öröksége az, hogy nemzetközi szintű gazdálkodó szervezetté tudtak fejlődni. A kor intézményeit messze meghaladó szintű volt a pénzügyi tevékenységük, a modern bankrendszerek is sok mindenben hasonló gyakorlatot folytatnak. A profitérdekű gazdálkodás a kapitalizmus kialakulásának csíráit is magában hordta.