Hogyan adóztak a rómaiak? – A Domitianus és Diocletianus közötti időszak (6. rész)
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Domitianus uralkodását követően jöttek a „jó császárok”, egy évszázadon át működött a Pax Romana. Traianus, Hadrianus, Marcus Aurelius kiválóan vezették a birodalmat. A hanyatlás a második század végén a Severusok uralkodásával kezdődött meg, hogy aztán a harmadik század második harmadától, a katonacsászárok korában a birodalom mély válságba kerüljön. A válság érintette a hadsereget, a közigazgatást, az uralkodási rendet, és természetesen a pénzügyeket, az adózást is. Ezt örökölte Diocletianus, amikor 284-ben császár lett.
Severus testvérem … adott fogalmat arról, mi a jogegyenlőségre felépített állam, amelyet az egyenlő elbánás és a szólásszabadság elve alapján kormányoznak, mit jelent az az uralom, amely az alattvalók szabadságát mindenek fölé helyezi.
(részlet Marcus Aurelius ’Elmélkedések’ c. művéből)
Az Augustustól Domitianusig uralkodó tizenegy császár közül mindössze kettőnek, Augustusnak és Vespasianusnak adatott meg az „ágyban, párnák között” kegyessége, a többiek erőszakos halált haltak. Mégis, ezek a császárok alapozták meg a birodalom hosszú távú működését, a Pax Romana megfelelő kereteket teremtett egy békés társadalmi fejlődéshez. Ezeknek a császároknak az életét és tevékenységét, különösen azok pénzügyi, adózási vonatkozásait korábban már részletesen ismertettük.
A következő hét császárt, az Antoninus-dinasztiaként vagy „jó császárokként” szokás említeni. Legismertebbek közülük Traianus, Hadrianus és Marcus Aurelius (az elmélkedő!). Dinasztiának nevezzük ezt a hét császárt (Nervától Commodusig), de valójában nem vér szerinti leszármazás volt közöttük, hanem adoptációk sorával örökölték meg a császári tisztséget.
A Római Birodalom 117-ben. Traianus idejében volt a birodalom területe a legnagyobb.
A jó császárok összesen 96 évig uralkodtak, azaz átlagosan 14 évig, és közülük mindössze ketten (Marcus Aurelius és fia, Commodus) estek gyilkosság áldozatául. A birodalom virágzott, általában béke volt, a háborúk a határok védelmét és néhány hódítást jelentettek.
Traianus oszlopa, Hadrianus fala, Antoninus Pius fala, Commodus meggyilkolása
Az Antoninus-dinasztia császárai közül Traianus (53-117, uralkodott 98-tól) volt az, aki hódításairól is ismert. Talán a legismertebb a dákok ellen viselt két hadjárata 101-ben és 105-106-ban. A dákok már Domitianus uralkodása alatt is fosztogató hadjáratokat folytattak a Balkánon, ezeket a rómaiak mindig vissza tudták verni, de a fenyegetés folyamatosan fennállt.
Ezt a fenyegetettséget kívánta megszüntetni Traianus a hadjárataival. A 105-106-os hadjárat – római szemszögből – rendkívül sikeres volt: Legyőzték a dákokat, vezetőjük, Decebal öngyilkosságot követett el, mielőtt elfogták volna, a rómaiak megtalálták Decebal földbe ásott aranykincseit.
Decebal öngyilkossága (részlet Traianus oszlopáról)
Traianus római provinciává tette Daciát, ezzel az arany- és sóbányászat jelentős lelőhelyeit csatolta a birodalomhoz. A hadizsákmányból ajándékot osztott a katonáknak, magának diadaloszlopot emeltetett Rómában.
Az aranyzsákmányból arra is futotta, hogy adót csökkentsen, sőt hatalmas összegű, 2000 sestertiust/fő „osztalékot” fizetett a római polgároknak (ekkoriban egy légionárius éves fizetése 1200 sestertius volt!). Ismét egy római császár „adózott” a népének.
Traianus oszlopa (balra), és két részlet – Decebal kincseinek elrablása (jobbra felül), a pajzsok kiemelkedő hadizsákmányt jelentettek (jobbra alul)
A következő császárok kevésbé törekedtek a hódításokra, inkább a birodalom határainak megvédését tartották szem előtt, többször még azon az áron is, hogy területeket kellett feladniuk. Történt ilyen területfeladás Britanniában és Kis-Ázsiában is. A védekezésnek ismert létesítménye Hadrianus (76-138, uralkodott 117-től) 122-ben épített 120 km hosszú fala Britanniában. Kevésbé ismert, hogy utóda, Antoninus Pius (86-161, uralkodott 138-tól) ettől északra húzott 63 km hosszú falat 142-ben Britannia legkeskenyebb részén. Ez volt a Római Birodalom legvégső határa Britanniában.
Az Antoninus-dinasztia utolsó császára Commodus (161-192, uralkodott 180-tól) volt. Kivételes volt abban az értelemben, hogy nem adoptációval került a császári trónra, hanem Marcus Aurelius (121-180, uralkodott 161-től) egyenes ági leszármazottjaként, fiaként.
Marcus Aurelius lovasszobra a római Capitoliumon
Commodus folytatta elődei politikáját, ami a hadügyeket illeti. Békét kötött barbárokkal, gabonaadó fizetésére és hadtestek kiállítására kötelezte őket a béke feltételeként.
Nagy gondot fordított a plebs jóindulatának biztosítására, ezért igen bőkezűen segélyezte őket, és cirkuszi játékok rendezésével sem fukarkodott. Ennek anyagi fedezetét (részben) a senatus tagjainak megadóztatásával teremtette elő, ami minden bizonnyal szintén népszerű intézkedés volt a plebs körében.
Commodus saját fensőbbségének tudatában egyre többet képzelt magáról. Herculesnek, Iuppiter földre szállt fiának, az új Romulusnak képzelte és neveztette el magát, a hónapok neveit is az ő neveire változtatta meg, sőt ahol csak lehetett az elnevezésekbe, nevekbe beépíttette a Commodus nevet. Megalomániája nem ismert határokat, de a plebs és a légiók előtt megőrizte népszerűségét.
Végzetét a senatus megsértése, érdekeinek semmibe vétele okozta. Összeesküdtek ellene, egy mérgezéses merényletkísérletet még túlélt, végül saját személyi edzője, Narcissus ölte meg a fürdőben.
Decebal emlékére kiadott román bélyegek.
A Severusoktól a birodalom mély válságáig
Commodus 192-ben bekövetkezett meggyilkolását követően a Severus-dinasztia tagjai viselték a Római császári címet egészen 235-ig Legjelentősebb uralkodójuk Septimus Severus (146-211, uralkodott 193-tól) volt, akinek még sikerült helyreállítania a birodalom stabilitását, eredményes hadseregreformot hajtott végre. Minden bizonnyal gazdasági kérésekben is eredményes volt, mert 204-ben Rómában diadalívet emeltek tiszteletére a pénzváltók és bankárok is.
Fia, Caracalla (188-217, uralkodott 198-tól (eleinte apja társcsászáraként)) 212-ben a birodalom összes szabad születésű lakosának polgárjogot adományozott, de ezzel csak az volt a célja, hogy a provinciákat terhelő adók mellett a polgárok adóját is rájuk terhelje. Caracallát is megölték.
A Severusokat követő katonacsászárok és gall, majd illír császárok hosszú sora mellett volt vagy harminc trónkövetelő és ellencsászár is. A 193 és 284 között eltelt 91 év alatt ez 36 uralkodót (aspiránsok nélkül!) jelentett, a legtöbb császár uralkodási ideje nem érte el a két évet.
Hadrianus és Antoninus falainak elhelyezkedése Britanniában
Nem csoda, ha mindez a birodalom mély válságához vezetett, amelynek legfőbb megjelenési formái a következők voltak:
– Nem volt kialakult öröklési rend. A senatus ragaszkodott az uralkodók általa történt megválasztásához (sokszor ez csak formális jóváhagyás volt), ezzel szemben a hadsereg a leszármazási alapon történő utódlás mellett volt, de gyakran az egyes légiók, a testőrség maguk emeltek fel valakit a császári tisztségre. Ez utóbbi különösen a 235-284 között eltelt időszakra volt jellemző (26 császár, továbbá ellencsászárok és trónkövetelők).
– A hadsereg szétzilálódott, egyre kevésbé voltak képesek megvédeni a határokat a barbár betörésekkel szemben.
– A szinte folyamatos polgárháborúk felélték a birodalom anyagi tartalékait, és természetesen sok áldozattal is jártak.
– Nem volt egységes a birodalom adóztatása. Az adó mértéke eltérő volt Rómában, Itáliában és az egyes provinciákon, továbbá függött az adót viselő személyétől (a senatus tagja, szabad polgár, legionárius stb.), vallásától, foglalkozásától is. Ebben Caracalla polgárjog-kiterjesztése nem egységesítést, hanem zűrzavart teremtett.
– Az uralkodók egyre gyakrabban nyúltak a pénzrontáshoz, mint eszközhöz.
A pénzrontási folyamatot még Nero kezdte el azzal, hogy az ezüst denariusnak a réz ötvöző anyag arányát a korábbi 5%-ról 10% körülire emelte, de ezt az arányt, különösen Traianus uralkodását követően a császárok folyamatosan emelték, 284-re az ezüsttartalom már mindössze 5% volt. Ez azt jelentette, hogy a pénz elvesztette értékét, az aranypénzeket kivonták a forgalomból (kincsképzésre fordították), pénz helyett egyre inkább az árucsere forgalom lépett életbe.
Már az adókat is természetben szedték, hatalmas közraktárakat hoztak létre a beszedett természetbeni adók tárolására. A természetben beszedett adókból a tisztségviselőket és a katonákat is természetben fizették.
Fennmaradt egy utalvány szövege Valerianus császár korából (253-260), amely Szíria kormányzójához szól, az V. légió újonnan kinevezett parancsnokának, Claudius ezredesnek illetményei ügyében. A természetbeni javadalmazásra igen szemléletes példákat ad a szöveg:
|
Kineveztük a vitéz V. légió parancsnokává hűséges és derék hívünket, az illíriai Claudiust, és elrendeljük, hogy a a következő illetményeket folyósítsd neki árukészleteinkből: évente 3000 mérő (castrensis modius) búzát, 6000 mérő árpát, 2000 font sózott húst, 3500 sextarius (a sextarius 0,547 liter) óbort, 150 sextarius finom olajt, 600 sextarius másodrendű olajat, 20 mérő sót, 150 font (a font 327,45 gramm) viaszt.
Szénát, ocsút, ecetet, főzeléket és zöldséget, amennyi kell. Továbbá: 30 tucat (3000 darab) sátorbőrt, 6 öszvért, 3 lovat, 10 tevét, 9 öszvérkancát, 50 font rúdezüstöt, évente az uralkodásunk idején vert 150 darab aranyat, újévkor 47 darabot, 11 fontnyi ezüstedényt, 4 katonai egyenruhát, 2 köpenyt.
Mindezt évente egyszer add. Ezenfelül egyszer s mindenkorra 2 aranyozott ezüstcsatot, 1 aranycsatot ciprusi tűvel, 1 aranyozott ezüst kardkötőt, egy uncia súlyú (27 gramm) kétköves gyűrűt, hét uncia súlyú karkötőt, egy font súlyú nyakláncot, 1 darab aranyozott sisakot, 2 darab aranysávos pajzsot, 1 páncélt (ezt majd vissza kell adnia), 2 herculanumi lándzsát, 2 hajítódárdát, 2 sarlót, 2 kaszát.
Továbbá: egy szakácsot, egy öszvérhajcsárt, azzal a teltétellel, hogy annak idején mind a kettőt visszaadja, aztán két dolgos rabszolgalányt a hadifoglyok közül, egy bíborszegélyes félselyem palástot, egy mór bíbordíszes rövid köpenyt, egy titkárt, egy asztalterítő mestert (mind a kettőt vissza kell majd adnia), 2 pár ciprusi párnát, 2 egyszerű alsóruhát, egy széles szegélyű tógát; ezt mind vissza kell majd adnia.
Személyes szolgálatára két vadászt, egy bognárt, egy sátorfelügyelőt, egy vízhordót, egy halászt, egy cukrászt. Naponta ezer font fát, ha van készlet; különben akkor, mikor szükség van rá; naponta négy lapát faszenet, fát a fürdőmelegítéshez és fürdőmestert. Ha ezekből valami hiányzik, a nyilvános fürdőt kell használnia.
Minden egyéb kisebb dolgot, aminek a felsorolása hosszadalmas volna, utalj ki neki elegendő mennyiségben, azonban pénzt semmit sem szabad kiadnod; ha valami a felsoroltakból nincs raktáron, az nem is jár neki, s az ilyesmiért sem szabad pénzbeli ellenértékét kiutalnod. |
Hadrianus mauzóleuma Rómában
Irodalom:
A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:
Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról (http://mek.oszk.hu/05000/05020/05020.pdf)
Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)
Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)
Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)
Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)
Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)
Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római-történelem (Bp., 2007)
Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)
Suetonius: Caesarok élete (http://mek.oszk.hu/03200/03264/03264.htm)
Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Bp., 1979)
www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza
