Horváth: nevetséges volt a NAV átvilágítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nevetségesnek és lezavartnak nevezte a NAV hétvégi átvilágítását Horváth András volt ellenőrzési koordinátor, aki a múlt héten súlyos vádakkal illette az adóhivatalt. A volt revizor Csányi Sándor megszólalására vár, csak Rogán Antaltól kapott érdemi figyelmet, és kormányzati védelmet kért.


Horváth András, aki már benyújtotta az adóhatósághoz a lemondását, egy november 8-i sajtótájékoztatón arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezer milliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Ezt az állítását a csütörtöki sajtótájékoztatóján is megismételte, hozzátéve, ezzel kapcsolatban tett feljelentését követően, egy sajtóhír alapján úgy tudja, hogy az ügyészség feljelentéskiegészítést kért. Ha ez így van, akkor szerinte az ügyészség hozzáállása időhúzó, mivel elmondása szerint ő több ügyben is bizonyítékokat szolgáltatott az ügyészségnek.

Horváth András arról is szólt, ha tényleg átvilágítottak volna azokat az ügyeket, amelyeket korábban jelzett, az jóval több időt vett volna igénybe, és látniuk kellett volna az ügyekkel kapcsolatos lekérdezéseket is, mert azokat mindig rögzítik és elmentik. Kiemelte: „irdatlan adatmennyiségről” van szó, mivel csak ő három szektor adócsalásait vizsgálta, ha tényleg történt volna érdemleges felülvizsgálat, akkor ezekre érdemben kellett volna reagálniuk.

 

Horváth András azt mondta: nem érti, hogy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója most miért nem szólal meg, hisz korábban azt mondta, a kiskereskedelem tele van adócsalásból származó áruval.

Elmondta: korábban már kormányzati szereplőket is megkeresett az ügyével, de Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kivételével érdemben nem foglakoztak a felvetéseivel.

Horváth András szerint az ő ügye rávilágít majd arra, hogy működik-e a bejelentő-védelmi törvény. Ha bármiféle bántódása lesz neki vagy a tanúinak, a kormányzaté lesz felelősség – jelentette ki. Megítélése szerint a kormánynak számára a legmagasabb szintű védelmet kellene adnia, sőt, a tanúinak is, akikre „már most nagy nyomás nehezedik”.

Horváth András konkrét ügyekről, összegekről nem beszélt, az MTI kérdésére annyit mondott, az ő vizsgálódásai szerint 2011-ben a gabonaszektorban 10-12 cég mintegy 30 milliárd forint áfacsalást valósított meg.

(Forrás: MTI)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.