Hová vezet a fordított áfázás kiterjesztése?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tovább bővül a fordított áfafizetés köre: jövő tavasztól a sertéstermékek és négy takarmánycsoport értékesítése is ide tartozik majd. Kérdés, hol áll meg ez a folyamat, és milyen hatással lesz a „hagyományos” áfa rendszerére. Ezt latolgatja blogbejegyzésében az RSM DTM.
A sertés (élve vagy halva) és négy takarmánycsoport értékesítése jövő áprilistól a fordított adózás hatály alá esik majd, illetve a pénztárgépek online adóhatósági felügyelete is a korábban tervezettnél három hónappal később indul. Egy kiskaput viszont már 2013 januárjától bezárnak. Bejegyzésemben a hétfőn elfogadott, az áfaszabályozást módosító javaslatokat foglaltam össze.
(Élő)sertés és takarmányok fordított adózása áprilistól
A hétfőn elfogadott javaslatok úgy tervezik lezárni a sertéságazatra szakadó áfafinanszírozási terhekről, illetve az ágazat 25-30 százalékosra becsült feketepiacának visszaszorításáról hónapok óta tartó élénk vitát, hogy a sertéshús értékesítésével egy időben négy takarmánycsoportot is bevonnak a fordított adózás hatálya alá. A törvényalkotói gondolat tehát az, hogy ha az ágazat beszerzései és értékesítései is fordítottan adóznak, kevesebb lesz az ágazat által finanszírozandó adó.
Az ágazat képviselői ezzel szemben az 5 százalékos adókulcs bevezetését preferálnák, mivel a tervezett fordított adózás számos, ténylegesen a sertések etetésére használt terményre és készítményre, illetve a sertéstartás egyéb költségeire nem vonatozik, és nyomasztó mértékűnek látják az emiatt finanszírozandó, 27 százalékos áfát.
Az áprilisi határidőnek az is feltétele, hogy az unió jóváhagyja a fordított adózás kiterjesztését. Ezt valószínűleg – először élve az Európai Bizottság elé idén júliusban beterjesztett javaslat gyorsreagálási mechanizmusával (QRM – Quick Reaction Mechanism) – harminc nap alatt meg is teszi majd, mivel a magyar áfaszabályozás az adóvisszaélések visszaszorítását célozza.
És hogy teljes legyen kép: a sertés és a takarmány fordított áfás értékesítéseiről és beszerzéseiről a következő adatokat kell majd szolgáltatni, ügyletenként (hasonlóan a gabonák fordított áfás kereskedelméhez):
- a vevő / eladó adószáma,
- a teljesítés napja,
- mennyiség és értékadatok, vámtarifaszám szerinti bontásban.
Bezárul egy kiskapu
Szintén a hétfőn elfogadott csomag része, hogy jövő januártól már akkor is a fordított adózás szabályait kell alkalmazni, ha a dologi biztosítékot az adós a hitelező által kijelölt vevőnek adja el. Egy négy éve meglévő kiskaput zár be ezzel e jogalkotó, mert a jelenlegi szabályok szerint csak a dologi biztosíték (a lejárt követelés kielégítését szolgáló) értékesítésére vonatkoznak a fordított adózás szabályai.
Egy szebb jövő felé?
Azzal együtt, hogy a belföldi fordított adózás nehezen elvitatható érdeme a be nem fizetett adó visszaigénylésének kiiktatása, az áfa rendszerével nem, illetve csak korlátozottan kompatibilis. Vagy másképpen: a fordított adózás belföldi ügyletekre történő, fokozatos kiterjesztése kinyitotta Pandora szelencéjét, és az eredeti (tehát meghatározóan egyenes áfás) szabályokat fokozatosan bedarálja, alárendeli a hatékonyabb adóbeszedés szempontjainak.
Ennek a folyamatnak a végén egy olyan áfa rendszer van (lesz?), amiben a végső vevők vásárlásainak kivételével minden ügylet fordított áfás. A végső vevők vásárlásai lesznek az egyetlen tényleges áfafizetéssel járó ügyletek, és csak ezeket kell majd az adóhatóságnak ellenőriznie, aminek a leghatékonyabb módja az (ilyen) ügyletek teljes adóhatósági ellenőrzése. Hatékony lenne? Nagyon. Kivitelezhető lenne? Apránként igen. Ez a jövő? Vannak erre utaló jelek. A pénztárgépeket például 2013. április 1-től tervezik bekötni a NAV rendszerébe, ami gyakorlatilag online, valós idejű adóhatósági lekérdezéseket jelent.
Nem a hatékonyság fokozásával, vagy a csalások visszaszorításával van bajom. Csak az áfát féltem. Azt az áfát, amit megismertem. Mert áfa, én így szeretlek – és nem fordítottan!
A bejegyzés szerzője Ágoston Péter, az RSM DTM Hungary Zrt. nemzetközi adóképviseleti vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.