Így kaphatunk jövőre adóigazolást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013. január 1-jétől az elektronikus bevallásra kötelezett adózók az adóhatósági igazolást is csak elektronikusan kérhetik a NAV-tól. Cserébe egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést ígér a hatóság.


Fontos változás, hogy 2013. január 1-jétől azelektronikus bevallásra kötelezett adózók az adóhatósági igazolás kiadással kapcsolatos kérelmeiket is csak elektronikus úton terjeszthetik elő – derül ki a NAV honlapján olvasható közleményből.

Ezzel párhuzamosan azonban új kényelmi funkciókat vezet be az adóhatóság és bővül szolgáltatások köre is:

  • az igazoláskiadási határidő az eddigi8 napról 6 napra rövidül,
  • az elektronikus úton kért igazolásokszemélyes átvételi helyét az adózó határozhatja meg azzal, hogy az IGAZOL nyomtatvány főlapján legördülő listából választhatja ki azt az ügyfélszolgálatot, amely a számára a legkönnyebben elérhető,
  • a személyes átvételű és postai kézbesítéssel kért igazolások elkészültéről, az átvétel módjáról és a kézbesítési helyrőlelektronikus üzenetet küld a NAV,
  • az esetleges hiányosságok pótlásról szóló közléseit (pótlás, megjegyzés…stb) az IGAZOL nyomtatvány „hiánypótlás teljesítése” lapjának kitöltésével és elektronikus megküldésével közvetlenül az ügyével foglalkozó ügyintézővel léphet kapcsolatba, ezáltal a felesleges sorban állás és a sikertelen telefonálgatás elkerülhető,
  • a köztartozásmentes adózói adatbázisban történő szereplés ténye általánosan elfogadhatóvá válik, azaz a felhasználó köteles elfogadnia nemleges adó-, illetve a nemleges együttes adóigazolások bemutatása helyett.

2013. január 1-jétől az adóhatósági igazolásokkal kapcsolatosügyek egyszerűbben, egy összesített nyomtatványon indíthatók meg.

Az új, IGAZOL elnevezésű nyomtatványelsősorban a számítógépen történő kitöltést támogatja és lehetővé teszi az elektronikus úton történő előterjesztést is. A nyomtatványgarnitúra tartalmazza az adó-, az együttes adó-, a jövedelem- és az illetőségigazolás

  • kiadásához szükséges kérelmeket,
  • a kérelmek mellékletét képző pótlapokat, nyilatkozatokat, hozzájárulást,
  • a hiánypótlásra felszólító levelekre megküldhető teljesítésigazolás lapot,
  • a kiadott döntésekkel (igazolás, határozat, végzés) kapcsolatos fellebbezés lapot.

Az Önkormányzatok, bankok, pályáztatók, azaz a felhasználók az IGAZOL nyomtatvány kitöltésével és az adózó hozzájárulásával (ez a nyomtatványgarnitúra része, amelyet az adózó képviseletre jogosult személy tölt ki) postai úton küldhetik meg az adóhatósági igazolási kérelmeket, amelyekre az elkészült igazolásokat kizárólag szintén a felhasználó felé, postai úton küldi meg a NAV.

Az elektronikus bevallásra nem kötelezett adózók a kérelmeiket változatlanul, akár kötetlen formában személyesen (előzetes időpontfoglalással, vagy ügyfélfogadási időben az ország bármely ügyfélfogadási irodájában megjelenve) illetve postai úton is előterjeszthetik. A személyesen megjelenők számára az ügyfélszolgálati irodákban egyszerűbb nyelvezetű kérelem nyomtatványt rendszeresített a hatóság.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).