Így változott az szja-bevallás (x)

Szerző: Ado Online
Dátum: 2018. március 9.
Rovat:

Az szja-bevallás és a látványcsapatsport-támogatás rendszerének újdonságait ismerteti friss számában az Adó szaklap; a 2018/4-es számot itt rendelheti meg.


A magánszemély által megszerzett bevétel adókötelezettséget keletkeztet. Az adókötelezettség két részből tevődik össze, egyrészt az adó-, illetve adóelőleg-fizetési, másrészt az adóbevallási kötelezettségből. Az Adó szaklap legfrissebb számának A magánszemélyek adóbevallásával kapcsolatos változások című írásában bemutatja azokat a bevallási lehetőségeket, amelyek alapján a magánszemély – választása szerint – eleget tehet a 2017. adóév vonatkozásában a bevallási kötelezettségének. A szerző részletezi többek között az adóbevallási tervezet elérésének módjait, a tervezet javításának, kiegészítésének lehetőségeit, az adóhatósági közreműködés nélküli bevallás szabályait, és az adóbevallást érintő fontosabb 2017-es változásokat – így a családi kedvezmény megváltozott szabályait is.

A látványcsapatsport-támogatási rendszerrel kapcsolatos tudnivalók, legfontosabb változások című cikkben a szerző felidézi: 2016-ban és 2017-ben több jogszabály-módosításra is sor került, melyek érintették a támogató adózókat és a támogatott sportszervezeteket egyaránt. Így a szaklap most áttekintést nyújt a sporttámogatás jelenlegi kedvezményi rendszeréről és az elmúlt időszak leglényegesebb módosításairól.

Idén januártól az új Art. új alapokra helyezte az adóhatósági közzétételeket. Az adóhatóság a negatív adózói adatokat mint adóhatósági szolgáltatást teszi közzé, amelyben a tisztességes adózókat tájékoztatja arra vonatkozóan, hogy például mely adózónak van nagy összegű adótartozása, vagy mely adózó nem jelentette be alkalmazottait. Ezen adózói adatok közzététele szükségszerűen az adótitok sérelmével jár, amelyre azonban mind a nemzetközi közjog, mind a magyar jogrendszer lehetőséget biztosít az adóhatóság számára. A nyilvánosság tájékoztatása mellett ezen közzétételek önmagukban is következményeket vonnak maguk után, amelyeket részletesen bemutat a szaklap Adóhatósági „szégyenlisták” és következményeik című írása.

Az év elején hatályba lépő, adóeljárást újraszabályozó törvények egyszerre biztosítják a gyakorlati tapasztalatok alapján folyamatosan korszerűsített eddigi eljárási joganyag továbbélését, és emellett több területen jelentős újításokat is bevezetnek. Ezen újdonságok egyrészt a hatékonyabb és koncentráltabb eljárások elérését célozzák (például a jogorvoslati rendszer újragondolásával, az ellenőrzési határidők lerövidítésével), másrészt az adózók lehetőségeit bővítik (például feltételes adóbírság-kedvezménnyel, önellenőrzési szándék bejelentésével), harmadrészt az adóhatóság megváltozott feladat- és szerepkörével függnek össze (például általános hatáskörű végrehajtó szervvé válás, adóhatósági szolgáltatások, különösen a kezdő vállalkozások mentorálásának megjelenése). Az Adó szaklap Az adóeljárás újraszabályozása – új adóeljárási törvények 2018. január elsejétől című írása részletes áttekintést nyújt mindezekről.

A Donald Trump amerikai elnök által 2017 decemberében aláírt adótörvény az utóbbi évtizedek legjelentősebb adóreformját jelenti az Egyesült Államokban. A törvény alapjaiban alakíthatja át az amerikai cégek adótervezését és jelentős kihatással lehet a Magyarországra irányuló beruházások tervezésére is. Az amerikai vállalkozásoknak újra kell értékelniük korábbi adóstruktúráikat és befektetési döntéseiknél is új helyzettel találják szembe magukat. A reformnak a világgazdaságban minden bizonnyal lesznek nyertesei és vesztesei is. Az USA adóreformja – új korszak kezdete a nemzetközi adótervezésben című cikk szerzői mindezeken túl részletezik, hogy mindez mit is jelenthet Magyarországra nézve.

Az Adó szaklap legfrissebb, 2018/4-es számát itt rendelheti meg.

 


Kapcsolódó cikkek:


NAV: az adózón múlik, megbírságolja-e az adóhatóság
2018. augusztus 17.

Augusztustól az adózó magatartásán múlik, kap-e bírságot a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az elmulasztott, késedelmes vagy hibás online számlaadat-szolgáltatás miatt; ha minden tőle telhetőt megtett az adatszolgáltatás teljesítése érdekében, akár mentesülhet is a szankció alól - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken.

Varga: az online számlázással jelentősen csökkenhet az adóelkerülés
2018. augusztus 17.

Varga: az online számlázással jelentősen csökkenhet az adóelkerülés

Augusztus 14-ig mintegy 7,5 millió számla érkezett az adóhivatalhoz, és több mint 272 ezren regisztráltak az online számlarendszerbe. Az új szisztémával az egyszerűsítés és az adminisztrációcsökkentés mellett eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen - akár tíz százalék alá is - csökkenhet az adóelkerülés mértéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Étolajat és kristálycukrot foglalt le a NAV
2018. augusztus 16.

Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt - közölte a NAV csütörtökön.

Másra alapozná az adóztatást az Economist
2018. augusztus 16.

A tulajdon, az öröklés és a bérleti díjak erősebb adóztatását javasolja az Economist; a szerző a cégek helyett a befektetők adóztatását javasolja – írja a Napi.hu.

Megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos különadója
2018. augusztus 16.

Július 26-tól megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos különadója, amelyet már a 2018. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre sem kell alkalmazni – közölte tájékoztatójában az adóhatóság.