Illegális dohányfeldolgozóra csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy tonna szárított és csaknem száz kilogramm fogyasztási dohányt, valamint dohányaprító gépeket is lefoglaltak.


Illegális dohányfeldolgozó üzemet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Sátoraljaújhely környéki település egyik ingatlanján egy tonna szárított és csaknem száz kilogramm fogyasztási dohányt, valamint dohányaprító gépeket is lefoglaltak – jelentette be a NAV megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Miskolcon.

Horváth Tivadar alezredes kifejtette: az üzemet hétfőn találták meg, de még kedden is tartott a nagy mennyiségű dohány mérlegelése. 

A pénzügyőröknek azt tűnt fel, hogy friss autónyomok vezettek egy szántáson át egy látszólag elhagyatott házhoz. Bevilágítottak a ház ablakán, bent több tucat, dohánylevelet tartalmazó kartondoboz volt. Kiderült, hogy a szomszédos házban lakóé az ingatlan és az épületben illegális dohányfeldolgozó üzemel.

Az igazgató tájékoztatása szerint egy tonna szárított dohányt és csaknem száz kilogramm fogyasztási dohányt foglaltak le a pénzügyőrök. A lefoglalt dohány értéke meghaladja a 11 millió forintot – ismertette Horváth Tivadar.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Hozzátette, az illegális feldolgozót a szomszédos házban élő házaspár 28 éves fia üzemeltette. Ellene költségvetési csalás és jövedékkel való visszaélés elősegítése bűncselekmény miatt indított eljárást a NAV.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.