Indul a béralku: nézze meg mennyit keres, mennyit adózik!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos érdekegyeztető Tanácsban várhatóan pénteken indul az országos béralku, itt a kormány a bruttó keresetek 4,5 százalékos növelését javasolja majd a versenyszférának, míg a legnagyobb szakszervezeti szövetség ennek épp a dupláját terjeszti elő.

Az MSZOSZ szerint ugyanis kilenc százalékos emelésre van szükség ahhoz, hogy a GDP várható növekedésével egyenlő, vagyis 2,8 százalékos reálbér-emelkedés valósuljon meg. A szakszervezeti oldal véleménye egyelőre nem egységes, a Munkástanácsok Szövetsége például jelezte, kétszámjegyű béremelést akarnak 2008-ban. A VOSZ a Világgazdaságnak hangsúlyozta: ˝Ez irreális, sőt, addig nincs is miről alkudozni, amíg ki nem derül, hogy 2008-ban milyen lesz Magyarország adórendszere. Ahhoz, hogy érdemi egyeztetések legyenek, és majd egyezség szülessen, a kormánynak kompromisszum-késznek kell lennie az adó-és költségvetési vitában.˝ Az adótörvények vitája egyébként másfél hete kezdődött az OÉT-ben, és szintén most pénteken folytatódik.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára elmondta, a tárgyalási lehetőségeiket befolyásolja majd, hogy a szaktárca elfogadja-e a szövetség korábbi javaslatát, miszerint a társasági adózásban a jelenleg hatályos 5 millió forint helyett 50 millió forintra emelkedjen az adóalap, amely után 10 százalék lenne az adó, ha a cég a bevétel meghatározott részét fejlesztésre fordítják.

Bár az OÉT munkaadói szövetségeinek sincs még oldal álláspontja, az ÁFEOSZ szerint a 4,5 százalékos bérajánlás reálisnak tűnik, ez az arány az, amelyet minden vállalkozásnak ki kell tudnia termelnie, még akkor is, ha racionalizálnia kell hozzá a dolgozói létszámot. Komoróczki István, a szövetség titkára lapunknak elmondta: főleg a kereskedelemben várhatók elbocsátások a növekvő bérterhek miatt. Az országos minimálbér (65 ezer helyett 69 ezer forint lesz 2008-tól), és a garantált bérminimum (a legkisebb keresetnél 20-25 százalékkal több, attól függően, hogy a szakképzett munkaerőnek hány év tapasztalata van) emelése ezt az ágazatot érinti a legérzékenyebben. Most ágazati szinten folyik az alku, hogyan lehetne csökkenteni a szakképzetteknek járó kötelező béremelést, de Komoróczki István jelezte, az országos érdekegyeztetésben is kérni fogják ennek tárgyalását. Tavaly egyébként épp a garantált bérminimum miatt hiúsult meg majdnem az országos bérajánlás. A munkaadók a megváltozott gazdasági körülményekre hivatkozva ugyanis felfüggesztették volna a szakképzettek részére létrehozott legkisebb keresetet, ám a szakszervezetek ragaszkodtak a 2005. novemberében megkötött három éves megállapodáshoz, amely ezt is tartalmazta.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.