Itt a nagy adóhiánnyal érintett adózók listája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV ismét közzétette azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.


Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy magánszemély. 

A harmadik negyedévben 90 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 36 társaság, 54 pedig magánszemély.

A lista élén a budapesti székhelyű Best Master Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, közel 1,4 milliárd forintos adóhiánnyal és közel 806 millió forintos bírsággal, a NAV vele szembeni követelése így mintegy 2,2 milliárd forint. Az összes követelést tekintve azonban megelőzi az ugyancsak budapesti Compact Holding Kft. több mint 2,6 milliárd forintos tartozásával, amelynek 856 millió forintos adóhiánya mellé 1,767 milliárd forint jogkövetkezmény társul. Rajtuk kívül még két cég tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 1 milliárd forinttal a NAV-nak.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A magánszemélyek közül a legnagyobb összeget, több mint 1,2 milliárd forintot Szabó Lászlótól követeli az adóhatóság, amelynek mintegy egyharmada adóhiány, a többi bírság. A jogkövetkezményeket is beleértve nagy összeggel tartozik Hoffer György (935 millió forint), Sere Géza Endre (764 millió forint) valamint Telek László (494 millió forint) is, akik az abonyi illetőségű Telek Lászlót kivéve mindnyájan budapesti lakosok. Rajtuk kívül 17 magánszemélynek van 100 millió forintnál nagyobb tartozása, a bírságokat is beleértve.

A legismertebb adós, Gáspár Győző neve a lista 68. helyén szerepel.

(MTI, Adó Online)



Kapcsolódó cikkek

2022. január 19.

Az adómentesség mellé adminisztrációmentesség is jár a 25 év alattiaknak

Idén a 25 év alattiak nemcsak a személyi jövedelemadó megfizetése alól mentesülnek, hanem az adminisztrációtól is. Az adókedvezmény érvényesítését a fiataloknak nem kell külön kérniük, azt a munkáltató, vagy a rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi – közölte Izer Norbert.

2022. január 19.

Írország áfa-rendszere (2. rész)

Az ír áfa-bevallás egyike a legegyszerűbb, legkönnyebben áttekinthető bevallásoknak az unióban, hiszen mindössze kilenc sorból áll, ráadásul a kilenc sorból kettő eleve kizárja egymást, ugyanis az adóalany nem lehet egyszerre befizető, illetve visszaigénylő pozícióban is.