Izer Norbert: a legkedvezőbb adófajta kiválasztásában segít a kiva-kalkulátor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó (kiva), mértéke 11 százalékra csökken, választási értékhatára a triplájára nő, a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorral segíti az adózási forma választását – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

A kiva választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégek több mint a 70-80 százaléka, több tízezer vállalkozás jobban járna a tárca szakértőinek elemzése szerint – mondta az államtitkár.

„Az adótanácsadók többsége új adóügyi sikersztoriként reklámozza ügyfeleinél a kivát, amellyel számításaik szerint több mint harmadával csökkenthető a foglalkoztatás adóterhe” – fogalmazott Izer Norbert.
Szerinte szinte biztos, hogy a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét.

A döntést segítő kiva-kalkulátorral 10 perc alatt kiszámítható, hogy a cégnek érdemes-e az Európai Unió legversenyképesebb adófajtáját, a kivát választani – mondta az államtitkár.

A társasági adónál jóval egyszerűbb kiva szerint adózók száma október 30-án csaknem 53 ezer volt – tette hozzá.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a kivások táborát jövőre nemcsak az adó mértékének 12-ről 11 százalékra csökkentése bővítheti, hanem az a még kihirdetés előtt álló pénzügyminisztériumi javaslat is, amely a kiva választásának bevételi (és mérlegfőösszeg) értékhatárát egymilliárdról hárommilliárd forintra emeli, illetve a kiva körben maradás árbevételi plafonját, 3 milliárdról 6 milliárd forintra emeli.

Az államtitkár elmondta, hogy a 11 százalékos kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót, a 15,5 százalékos szociális hozzájárulási adót és az 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást is, egyben adózatlanul hagyja a cégnél maradó nyereséget.

Ezek a sajátosságok teszik a kivát az EU legversenyképesebb adófajtájává, amely beruházásra és foglalkoztatásra ösztönöz – húzta alá Izer Norbert.

A kiva választását a jelentős bérköltséggel rendelkező cégeknek, amilyenek többek között az informatikai, mérnöki, tanácsadási, oktatási, egészségügyi ágazat szereplői, illetve a nyereségüket visszaforgató, növekedni képes vállalkozásoknak érdemes megfontolni.

A kiva-kalkulátor az alábbi linken érhető el: https://kormany.hu/penzugyminiszterium/kiva-kalkulator

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Áfa a digitális korban – az Európai Bizottság új adócsomagja

Új javaslatcsomagot tett közzé 2022 decemberében az Európai Bizottság az általános forgalmi adóztatást illetően, amely nem csak az uniós tagállamok fő bevételi forrása, de egyben az EU költségvetésének legfontosabb finanszírozási forrását is jelenti. A hatásvizsgálatokon pozitív véleményt kapott javaslatok az áfarendszerben több olyan módosítást tartalmaznak, amelyeket nemcsak ismerni kell, de amelyek komoly szakmai-gyakorlati felkészülést, és informatikai fejlesztéseket is igényelnek mind adózói, mind adóhatósági oldalon. Az Áfa-kalauz cikkének célja a módosítási javaslatok indokainak és célkitűzéseinek bemutatása, valamint a tervezet lényegi rendelkezéseinek összefoglalása.

2023. május 31.

Végelszámolással megszűnő cég tulajdonát képező ingatlan értékesítése

Egy belföldi áfaalany társaság végelszámolással kíván megszűnni. A tulajdonát képezi egy olyan ingatlan, amelyet 1997-ben áfával terhelten szerzett be, a beszerzést terhelő áfát levonásba helyezte. Az ingatlant a beszerzés időpontjában még raktárként tartották nyilván, azonban 2013-ban lakásként jegyezték be és jelenleg is lakásként tartják nyilván. A társaság az ingatlant a beszerzése óta megszakítás nélkül gazdasági tevékenysége érdekében hasznosította, viszont az ingatlan értékesítésére vonatkozóan nem választott adókötelezettséget. A társaságnak milyen módon merülhet fel áfakötelezettsége abban az esetben, ha az ingatlant a végelszámolást megelőzően az egyik tulajdonosa és egyben ügyvezetője részére értékesíti, vagy ha az ingatlan tulajdonjogát a végelszámolási eljárás végén a társaság magánszemély tulajdonosai szerzik meg?