Jelöletlen tojásokra csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több százezer bizonytalan származású, jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök egy gazdasági társaság dél-alföldi telephelyén – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).


Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense elmondta, a pénzügyőrök közérdekű bejelentés alapján tartottak ellenőrzést, amikor az egyik raktárhelyiségben, nyolcvan raklapon, összesen 864 ezer darab, többségében jelöletlen vagy hiányos jelölésű tojást találtak.

A cég képviselői mindössze 28 raklap tojásról tudtak szállítólevelet bemutatni, az áru ez alapján Szlovákiából, illetve Lengyelországból érkezett. A fennmaradó mennyiség származását nem tudták igazolni, ezért a pénzügyőrök értesítették az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság munkatársait, akik az igazolatlan eredetű élelmiszert lefoglalták, zárolták – közölte az őrnagy.

A szabálytalanságok miatt az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság munkatársai eljárást indítottak, a 35 millió forint piaci értékű szállítmány ügyében a NAV is további vizsgálatokat folytat – közölte a sajtóreferens.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.