Jogdíjhoz és immateriális jószágokhoz kapcsolódó kedvezmények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szoftverfejlesztő és szoftverhasznosító cégek, a franchise-tulajdonosok, a szabadalommal, know-how-val és oltalmi mintával rendelkező vállalkozások számára több olyan társasági adó és helyi iparűzési adó kedvezmény is létezik, melyekkel akár teljes adómentesség vagy adóalap-csökkentés érhető el. Cikkünkben bemutatjuk a részleteket és táblázatos formában is áttekinthetőek a lényegi pontok.


Jogdíj fogalma (Tao. tv. 4.§. 20.)

a) a szabadalom, a használatiminta-oltalom, a növényfajta-oltalom, a kiegészítő oltalmi tanúsítvány, a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalma és a szerzői jogi védelemben részesülő szoftver hasznosítási engedélyéből, felhasználási engedélyéből és a ritka betegségek gyógyszerévé minősítésből (a továbbiakban: kizárólagos jogok) származó eredmény,

b) az a) pontban említett kizárólagos jogok értékesítéséből, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetéséből származó eredmény, valamint

c) a termékértékesítésből és a szolgáltatásnyújtásból származó eredmény a) pontban említett kizárólagos jogok értékéhez kapcsolódó hányada.

Nézzük meg, milyen kedvezményes lehetőségeket kínál a Tao. tv.:

TAO csökkentési jogcím

Lényege, feltételek

Előnye

1. Jogdíjra jogosító immateriális jószág értékesítéséből származó nyereség lekötött tartalékba helyezése

 

A lekötése adóévét követő öt adóévben jogdíjra jogosító immateriális jószág szerzésére oldhatja fel az adózó. Nem lehet bejelentett immateriális jószág.

Halasztott adó.

2. Bejelentett immateriális jószág értékesítéséből származó nyereség egy éves tartás után

Feltéve, hogy az adózó a szerzést, előállítást követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak.

Jószág értékesítéséből származó nyereség társasági adó fizetés alól mentesül.

3. Jogdíjból származó nyereség 50 százaléka

Az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeg nem haladhatja meg az adózás előtti nyereség 50 százalékát. A veszteség növelő tétel!

Meglévő eszközből származó jogdíjbevétel mentesül a társasági adó fizetés alól 50%-ban.

4. KKV beruházási kedvezmény (Csak KKV és csak magánszemély tulajdonosok lehetnek)

Az adózás előtti eredményt csökkenti a korábban még használatba nem vett szoftvertermékek felhasználási joga, szellemi termék bekerülési értéke. Az összeg nem haladhatja meg az adózás előtti eredményt, és nem lehet több 30 millió forintnál.

A vásárlás, szerzés (üzembe helyezés) értéke társasági adó alap csökkentő tétel.

 

1. Jogdíjra jogosító immateriális jószág értékesítéséből származó nyereség lekötött tartalékba helyezése

Tao. tv. 7. § (1) Az adózás előtti eredményt csökkenti:

c) a jogdíjra jogosító immateriális jószág (a bejelentett immateriális jószág kivételével) értékesítéséből, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetéséből származó nyereségnek az eredménytartalékból az adóévben lekötött tartalékba átvezetett és az adóév utolsó napján lekötött tartalékként kimutatott összege, figyelemmel a (16) és (22)-(25) bekezdésben foglaltakra,

(16) Az adózó az (1) bekezdés c) pontja szerinti összeget a lekötése adóévét követő öt adóévben jogdíjra jogosító immateriális jószág szerzésére oldhatja fel, kivéve, ha a feloldott rész után a 19. § lekötés adóévében hatályos rendelkezései szerint előírt mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot megállapítja, és azokat a feloldást követő 30 napon belül megfizeti. Az adózó a lekötött tartalékba átvezetett összegnek a lekötés adóévét követő ötödik adóév végéig jogdíjra jogosító immateriális jószág szerzésére fel nem használt része után az említett mértékkel az adót, valamint azzal összefüggésben a késedelmi pótlékot a harmadik adóévet követő adóév első hónapja utolsó napjáig megállapítja, és megfizeti. A késedelmi pótlékot a kedvezmény érvényesítését tartalmazó adóbevallás benyújtása esedékességének napját követő naptól a nem elismert feloldás napjáig, illetve a felhasználásra rendelkezésre álló időpontig kell felszámítani és a megállapított adóval együtt az említett napot követő első társaságiadó-bevallásban kell bevallani.

(22) A jogdíjra jogosító immateriális jószág, bejelentett immateriális jószág szerzése, előállítása érdekében kapcsolt vállalkozástól (kivéve telephelytől) megrendelt kutatás-fejlesztési szolgáltatás vagy vásárolt (átvett) jogdíjra jogosító immateriális jószág, bejelentett immateriális jószág esetén az adózó legfeljebb

a) az ezen jószág szerzése, kifejlesztése érdekében felmerült alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége (ideértve az adózó telephelye által elszámolt költséget, de ide nem értve a kapcsolt vállalkozástól (kivéve telephelytől) megrendelt kutatás-fejlesztési szolgáltatás közvetlen költségét, és a vásárolt (átvett) jogdíjra jogosító immateriális jószág, bejelentett immateriális jószág bekerülési értékét), és

b) az ezen jószág szerzése, kifejlesztése érdekében felmerült alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége (ideértve az adózó telephelye által elszámolt közvetlen költséget, a kapcsolt vállalkozástól megrendelt kutatás-fejlesztési szolgáltatás közvetlen költségét és a vásárolt (átvett) jogdíjra jogosító immateriális jószág, bejelentett immateriális jószág bekerülési értékét)

arányára figyelemmel meghatározott összeget veheti figyelembe az (1) bekezdés c), e) és s) pontja szerinti csökkentő tételként, azzal, hogy a közvetlen költséget az arány meghatározásakor szokásos piaci áron kell figyelembe venni a költség felmerülésének adóévében (időbeli elhatárolásától függetlenül).

(23) A (22) bekezdés a) pontja szerinti összeg bármely esetben 30 százalékkal növelhető, de legfeljebb a (22) bekezdés b) pontjában meghatározott összeg mértékéig.

(24) Amennyiben a jogdíjra jogosító immateriális jószág, bejelentett immateriális jószág közül több egy termékbe, szolgáltatásba épül be, akkor a (22) bekezdés szerinti arányszámot az adózó termékenként, termékcsoportonként, szolgáltatásonként, szolgáltatáscsoportonként is megállapíthatja.

(25) Amennyiben az (1) bekezdés c), e) és s) pontja szerinti kedvezmény a (22) bekezdés szerint vehető igénybe, az adózás előtti eredmény csökkentésének feltétele, hogy az adózó dokumentációval támassza alá a (22) bekezdés szerinti arányszám meghatározását.

Iratkozzon fel napi cikkértesítőnkre
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

 

2. Bejelentett immateriális jószág értékesítéséből származó nyereség egy éves tartás után

Tao. tv. 7. § (1) Az adózás előtti eredményt csökkenti:

e) a bejelentett immateriális jószág értékesítéséből, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként történő kivezetéséből származó nyereség, feltéve, hogy

ea) az adózó (ideértve a jogelődjét is) az immateriális jószágot az értékesítést (kivezetést) megelőzően legalább egy éven át folyamatosan eszközei között tartotta nyilván, és

eb) a bejelentés adóévét megelőző adóév(ek)ben az ugyanazon jogdíjra jogosító immateriális jószág értékesítéséből, kivezetéséből származó nyereségre nem alkalmazta az (1) bekezdés c) pontját, figyelemmel a (22)-(25) bekezdésben foglaltakra.

Bejelentett immateriális jószág fogalma (Tao. tv. 4.§. 5a.):

a megszerzett, előállított jogdíjra jogosító immateriális jószág, feltéve, hogy az adózó a szerzést, előállítást követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak; a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye; e rendelkezés alkalmazásában szerzés időpontjának a cégbírósági bejegyzés napja, cégbírósági bejegyzés hiányában az alapul szolgáló jogügylet hatálybalépésének napja, előállítás napjának a használatbavétel napja minősül; az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó e rendelkezést azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 60 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a jogdíjra jogosító immateriális jószágokról, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett vagy állított elő.

 

3. Jogdíjból származó nyereség 50 százaléka

Tao. tv. 7. § (1) Az adózás előtti eredményt csökkenti:

s) a jogdíjból származó nyereség 50 százaléka, figyelemmel a (14), (22)-(25) bekezdésben foglaltakra,

(14) Az adózó az (1) bekezdés s) pontjában foglaltakat, választása szerint alkalmazza. Az adózó által az adózás előtti eredmény csökkentéseként elszámolt összeg nem haladhatja meg az adózás előtti nyereség 50 százalékát.

Tao. tv. 8. § (1) Az adózás előtti eredményt növeli:

c) az adóévet megelőző adóévben a 7. § (1) bekezdés s) pontja alkalmazására tekintettel az ugyanazon jogdíjra jogosító immateriális jószágon realizált jogdíjból származó, a 7. § (22)-(24) bekezdése szerinti arányszámmal megállapított veszteség 50 százaléka,

Versenyképesség és szellemi alkotások az Európai Unióban

Szerző: dr. Tattay Levente

Ismertető és megrendelés >>

4. KKV beruházási kedvezmény

Tao. tv. 7. § (1) Az adózás előtti eredményt csökkenti:

zs) az adóév utolsó napján kis- és középvállalkozásnak minősülő adózónál – ha igénybe kívánja venni a kedvezményt – a korábban még használatba nem vett ingatlan, valamint a korábban még használatba nem vett, a műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értéke, továbbá az ingatlan bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetés-változtatás, átalakítás értéke, valamint az immateriális javak között az adóévben állományba vett, korábban még használatba nem vett szoftvertermékek felhasználási joga, szellemi termék bekerülési értéke, figyelemmel a (11)-(12) bekezdésben foglaltakra.

(11) Az (1) bekezdés zs) pontjában foglaltakat az adózó

a) abban az adóévben alkalmazhatja, amely adóév egészében valamennyi tagja (részvényese, üzletrész-tulajdonosa) az adózón kívül kizárólag magánszemély (ideértve az MRP-t is) volt,

b) nem alkalmazhatja az üzemkörön kívüli ingatlan, az ültetvény bekerülési értékére, az üzemkörön kívüli ingatlan, az ültetvény bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetés-változtatás, átalakítás értékére, valamint a hibás teljesítés miatt a jótállási időn belül cserébe kapott tárgyi eszköz, szoftvertermékek felhasználási joga, szellemi termék bekerülési értékére, ha a cserére visszaadott tárgyi eszközre, szoftvertermékek felhasználási jogára, szellemi termékre az adózó alkalmazta az (1) bekezdés zs) pontjának előírását.

(12) Az (1) bekezdés zs) pontja szerinti összeg nem haladhatja meg az adózás előtti eredményt, és nem lehet több 30 millió forintnál. Ennek az összegnek a 19. § szerinti adókulccsal számított értéke az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában,

a) ha a beruházás elsődleges mezőgazdasági termelést szolgál, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló rendeletben foglalt támogatásnak minősül,

b) ha a beruházás mezőgazdasági termék feldolgozását vagy mezőgazdasági termék forgalmazását szolgálja az adózó választása szerint, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló rendeletben foglalt támogatásnak, vagy az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak vagy a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatásnak minősül;

c) minden más esetben az adózó választása szerint, az adóévben igénybe vett csekély összegű (de minimis) támogatásnak, vagy a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatásnak minősül.

 

Helyi iparűzési adó mentességek

1990. évi C. törvény a helyi adókról

52. § E törvény alkalmazásában:

22. nettó árbevétel:

a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, …

52. § E törvény alkalmazásában:

51. jogdíj:

a) a szabadalom, a használatiminta-oltalom, a növényfajta-oltalom, a kiegészítő oltalmi tanúsítvány, a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalma és a szerzői jogi védelemben részesülő szoftver hasznosítási engedélyéből, felhasználási engedélyéből, valamint

b) az a) pontban említett kizárólagos jogok értékesítéséből származó ellenérték (bevétel).

Mindkét jogszabály (Tao. tv., Hipa tv.) tartalmaz visszamenőleges rendelkezéseket is, ezért érdemes azokat is átolvasnia az érintetteknek.

 

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa transzferár- és adószakértő, a Tax Revolutions Kft. ügyvezetője.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).