Jogvédelem után fellebbezés – Iványi Gábor iskolái továbbra is nehéz helyzetben


A Magyar Evangéliumi Testvérközösség iskolái jogvédelmet kaptak a bíróságtól, de a Fővárosi Kormányhivatal fellebbez ellene.

Hiába állította korábban Budapest Főváros Kormányhivatala, hogy tiszteletben tartja a Fővárosi Törvényszék döntését, múlt hét pénteken értesítették Iványi Gáborék egyházát, hogy az azonnali jogvédelmi kérvényt megfellebezték, írja ma reggeli közleményében a Magyar Evangéliumi Testvérközösség.

A jogvédelmi kérelem benyújtására azért volt szükség, mert két nappal a tanévkezdés előtt a kormányhivatal törölte a nyilvántartásból a MET iskoláit és óvodáját. „Az azonnali jogvédelem felfüggeszti a megszüntető határozatokat, és így időt nyerünk a peres eljárásokra a határozat végleges visszavonásának eléréséért. Ez azonban nem teszi automatikusan lehetővé, hogy az oktatás újra elinduljon az intézményekben” – szólt az egyház indoklása.

A döntés a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot is ugyan úgy érintette, mint a budapesti intézményeket. A Szegedi Törvényszék szeptember 27-én kézbesítette határozatát a MET-nek, amelyben megalapozottnak ítélték az azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmet – írja szerdai közleményében a MET.

A Szegedi Törvényszék szerint: „Köztudomású tény, hogy az Intézmény tanulóinak jelentős hányada sajátos nevelési igényű gyermek, akik számára a tanulási környezet megváltoztatása, beilleszkedés az új osztályközösségekbe, az új nevelőkkel való kapcsolat kialakítása jelentős nehézségeket okoz”.

A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a szegedi intézmény nyilvántartásból való törlésekor a felperes a saját érdekkörében felmerülő adó- és közműtartozásra alapozta a döntést, az SNI tanulók különleges bánásmódot igénylő gyerekek érdekei helyett. Ezért a bíróság szerint az intézmény bezárása „nagyobb veszteséggel és érdeksérelemmel jár, mint annak végrehajtásban történő felfüggesztése”.

A bíróság egyetért azzal, amit korábban lapunknak az érintett szülők is elmondtak, vagyis hogy „életszerűtlen és a határidőben kivitelezhetetlen elvárás” a tanév kezdete előtt csupán pár nappal minden tanulónak, különösen az SNI gyermekeknek, új befogadóintézményt találnia. A határozat nem jogerős, 8 napon belül megfellebbezhető.

Forrás: HVG


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.