Jól céloz az adóhivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vagyongyarapodási vizsgálatok sarokpontja a tagi kölcsön; nyújtója szinte biztosan várhatja a revizorokat. Bár az ellenőrzésről szóló értesítés kézbesítése után nincs lehetőség önrevizíóra, a szakértő szerint bizonyos esetekben, ha az adózó elég éber, még időben beadható az önellenőrzés.

Az idei évre kitűzött tízezer vagyonosodási vizsgálatból mintegy négyezret már megkezdett az APEH. A lapunk által megkérdezett adótanácsadók szerint a vizsgálatra történő kijelölés alapja eddig elsősorban a céges tagi kölcsönállomány, az ingatlanvagyon, valamint a közérdekű bejelentés volt. A hivatal elég jól céloz, az esetek kilencven százalékában nagyobb „gondokkal” küszködő adózók kérnek jogi segítséget – mondta lapunknak Kocsis Zoltán, a Dr. Vilmányi Ügyvédi Iroda munkatársa. A könyvelők és a könyvvizsgálók tapasztalatai szerint előfordul az is, hogy minimálbérre bejelentett, ám autót vásárló vagy lízingelő alkalmazottakat jelölnek ki vizsgálatra. Erre inkább a fővárosban akad példa, ahol Kocsis szerint a tagi kölcsönt nyújtók ellenőrzését eddig visszafogták, míg vidéken kifejezetten a magas tagi kölcsönállománnyal rendelkező vállalkozókat célozzák.

Ha a magánszemélynek az APEH már kézbesítette az ellenőrzésről szóló értesítést vagy a megbízólevelet, akkor önrevízióra, vagyis a korábban leadott bevallások módosítására már nincs lehetőség. Bizonyos esetekben azonban, ha az adózó elég éber, még időben beadható az önellenőrzés – figyelmeztet Kocsis.

A tapasztalatok szerint az APEH a magas tagi kölcsönállománnyal rendelkező cégeket először célellenőrzéssel vizsgálja, amelynek során bekéri a könyvelőtől a megfelelő szerződéseket is. Ilyen esetben a kölcsönnyújtó szinte biztosan számíthat a vagyongyarapodási vizsgálatra, hacsak az értesítés kézbesítése előtt nem nyújt be egy önrevíziót, amellyel pótlék megfizetése mellett megspórolhatja az adóhiányra kiszabott bírságot és késedelmi kamatot.

Kocsis tapasztalatai szerint az eljárások kifejezetten felgyorsultak, a teljesítménykényszer miatt a revizorok próbálják mihamarabb lezárni az ügyeket. A vizsgálat akár egy hónap alatt is lezárulhat, ha az adózó megjelenik az idézéseken, amelyekre a megfelelő iratokat is magával viszi és elfogadja az APEH megállapításait. A törvény 90 napot ad egy vizsgálat lefolytatására, ám Kocsis információ szerint az adóhivatal vezetése sokkal rövidebb határidőt szab a revizoroknak, akik emiatt az ügyfeleket is sürgetik, így sokszor nincs is elegendő idő az iratok megfelelő összeszedésére és a nyilatkozattételre való felkészülésre.

A vizsgálat időtartama elsősorban a nyilatkozat tartalmától, a bizonyításhoz szükséges kiegészítő információk beszerzési idejétől, valamint az adózó együttműködési készségétől függ – mondta lapunknak az APEH illetékese, aki szerint az adóhatóságnak és az ügyfélnek egyaránt az eljárás minél gyorsabb lezárásához fűződik érdeke.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.