Jól jár az állam az e-bevallással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

700 milliárd forintot spórolhat az állam, ha 2021-től nem az adózók készítik a bevallásokat.


Mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha a tervek szerint 2021-től szinte minden adóbevallást, a vállalkozásokét és a magánszemélyekét is a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) készíti el, és megszűnik a papíralapú bevallás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Izer Norbert elmondta: a cél az egyszerűsítés a bevallásoknál és a jogi szabályozásban.

Kifejtette, elsőként a jövedéki adó bevallását készítené el a vállalkozások számára az adóhatóság, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. Ezután következhet az általános forgalmi adó, valamint a járulékterhek bevallásának elkészítése – mondta. A vállalkozások a becslések szerint mintegy 5 munkanapot spórolhatnak évente, ha elektronikus úton készülnek a bevallások és nem papíralapon, ehhez jön még az a megtakarítás, ha mindezt az adóhatóság végzi az adózó helyett – tette hozzá.

 

Közölte, a NAV az új rendszer bevezetésénél, amely főként a vállalkozásokat érintené, a személyi jövedelemadó-bevallás tapasztalatait is felhasználná. Természetesen az adózó mindig ellenőrizheti, hogy az adóhatóság által használt adatok helyesek-e, és az elkészült bevallást is neki kell jóváhagyni – mondta.

Az új bevallási rendszer a helyettes-államtitkár szerint már 2019-től elindulhatna a jövedékiadó-bevallással, amihez főként informatikai fejlesztések szükségesek.

Ezzel mindkét fél nyer, az adózó és a NAV is – jegyezte meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.