Jót tett a sertésáfa-csökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élénkül a forgalom, nő a kereslet a tenyészállatok iránt is – állítja a szaktárca.


Az év eleje óta eltelt időszak tapasztalatai alapján pozitív folyamatok indultak el az élő- és a félsertés áfájának 5 százalékra csökkentése hatására – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A tárca közleménye szerint ugyan az áfa-csökkentés hatásainak vizsgálata összetett feladat, de a hatások felmérésével kapcsolatos munka már januárban elkezdődött, a témában eddig két egyeztető megbeszélést tartottak. Az információkat a tárca koordinálásával, az összes érintett szereplővel közösen összesítik.

Az ágazati, termelői visszajelzések alapján az év elején általában jellemző alacsony kereslet megélénkült, a termelők a forgalom növekedéséről számolnak be, emellett a kisüzemek is emelkedő keresletről tájékoztatták az érdekképviseleti szervezeteket – közölte a tárca. Kisebb élénkülés van a tenyészállatok forgalmában is, ennek oka lehet, hogy a tenyészállatok vásárlása is az 5 százalékos áfa-körbe tartozik január elsejétől.

Számlázási szabályok 2014-ben

Szakmai fórum és képzés: 2014. január 30.

Előadó: Sike Olga, fősztályvezető-helyettes NAV

Jelentkezzen most!

Az intézkedés eredményeit a hazai alapanyagok iránti kereslet mellett számos egyéb ponton kell vizsgálni a közlemény szerint:, így figyelemmel kísérik az élőállat felvásárlás mennyiségi és ár adatait, a külkereskedelmi folyamatokat, az áfa-bevételek alakulását, valamint az érintettek likviditási helyzetének alakulását is.

A tárca tájékoztatása szerint a konkrét adatok érdemi elemzése csak 2-3 hónap elteltével kezdődhet meg, ahogy az ahhoz szükséges statisztikai, áfa-bevallási és egyéb adatok rendelkezésre állnak.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.