Jövedéki adó: új törvény drágítja a benzint és a cigarettát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés kedden új törvényt hozott a jövedéki adóról, amely a kőolaj világpiaci árához kötötte és annak jelenlegi mértéke alapján szeptembertől emelhetővé tette az üzemanyagok jövedéki adóját. A dohánytermékek jövedékli adójaterhelése 2017 végére harmadával nő.


A képviselők 124 igen szavazattal, 37 nem ellenében és 29 tartózkodás mellett fogadták el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter törvényjavaslatát.

Az elfogadott javaslat értelmében az üzemanyagok jövedéki adója abban az esetben emelkedik, ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollár alá csökken. Ebben az esetben a gázolaj közterhe literenként 10, a benziné 5 forinttal növekszik. A változások negyedévente lépnének hatályba, a negyedév utolsó napjának világpiaci ára alapján. A kormány az így szerzett többletbevételeket elsősorban alsóbbrendű utak felújítására fordítja.

A dohánytermékek jövedéki adóját uniós előírások miatt kell 29 százalékkal emelni 2017 végéig, három lépésben. A cigaretták adója először idén szeptembertől emelkedik. Az új törvény szerint a dohánytermékekre 2017-től adójegy helyett zárjegy kerül és az e-cigaretta is bekerül a jövedéki termékek közé.

Az új szabályozás 150 helyett 60 oldalas, elfogadása nyomán az adminisztráció teljes egészében elektronikusan bonyolódik majd, és 47 -féle adóraktár helyett egyetlen adóraktár lesz a törvény hatályba lépése után.

A szintén kedden elfogadott 2017-es adócsomagról itt olvashat.

(MTI, Adó Online)

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.