Jövő hét kedden nyújtja be a kormány a költségvetési javaslatot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján jelentette be a várható időpontot.

A jövő évi költségvetés benyújtásának késedelméről elmondta: egy hetet csúsztak, azért, hogy az áprilisi gazdasági adatok is rendelkezésre álljanak. A 2021-es büdzsét jövő kedden nyújtják be, a kormány hétfőn bólint rá véglegesen. Reményeik szerint június végén, július elején el tudja fogadni azt az Országgyűlés – közölte. Idén továbbra is 3 százalékos recessziót jósol a Pénzügyminisztérium, az inflációs adat pedig szerepelni fog a benyújtott javaslatban – jelezte Gulyás Gergely.

A tervezési körirat szerint  számolni kell  „a nyugellátások, a rokkantsági, rehabilitációs ellátások és a járadékok emelésénél a 2021. évre tervezett fogyasztói árnövekedéssel, a nyugdíjprémium és az egyszeri juttatás esetében a GDP-növekedés mértékével”, vagyis nyilvánvalóan a költségvetésbe betervezik a 13. havi nyugdíj első hetét, és a nyugdíjprémiumot is, így feltehetően – legalábbis a körirat erre utal – a kormány jövőre jelentős növekedéssel számolhat.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek