Jövőre nőnek az adóbevételek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány adóemelés nélkül, a gazdaság fehéredéséből számít több adóbevételre – derült ki a kormányszóvivő szavaiból. Giró-Szász András szerint a 220 milliárdos költségvetési tartalék elegendő.


Giró-Szász András a 2014-es költségvetés tervezetéről azt mondta, „nagyjából, hozzávetőlegesen lehet tudni, hogy a költségvetési sorokon mik szerepelnek”. Közölte: 2013-hoz viszonyítva például az egészségügyre 10,6 százalékkal, oktatásra 12,6 százalékkal, a közbiztonságra 3 százalékkal több forrás jut jövőre. Emellett a felzárkóztatás területén 9,6 százalékkal, gazdaságfejlesztésre pedig 8 százalékkal lesz több forrás. A kormányszóvivő kiemelte: mindez úgy valósul meg, hogy 2,4 százalékos inflációval számol a kormány, tehát reálértéken jelentős növekedés várható ezeken a területeken.

A Költségvetési Tanács felhívta a kormány figyelmét, hogy az adóbevételek terén lévő kockázatok kivédésére nagyobb tartalékképzésre van szükség. Erre 120 milliárd forintos rendkívüli kormányzati keret és egy 100 milliárd forintos Országvédelmi Alap, összességében 220 milliárd forintot terveztek be – mondta Giró-Szász András. Megjegyezte: a 2013-as év bebizonyította, hogy a tartalékképzés formáját és nagyságát megfelelően „be tudja lőni a gazdasági tárca.” Emellett az online pénztárgépek bevezetése és a gazdaság tisztulása egyértelműen növeli az adóbevételeket 2013-hoz képest.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt: nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).