Káosz a pályáztatásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Telitalálat volt a legkisebb vállalkozásoknak kombinált mikrohitelt kínálni a fejlesztéseikhez. A baj csak az, hogy az ügyintézés nem túl flott és következetes, s mintha a pályázatírók is nemkívánatos személyekké váltak volna – az fn.hu írása.

Döcögősen, lassan, nehézkesen megy az idén először elindított kombinált mikrohitel pályázat az EU Pályázati Iroda szakértője, Fejes Katalin szerint. Ennek oka az lehet, hogy a közreműködő szervezetek egy része még csak most tanulja az ügymenetet. Az új pályázathoz új embereket vettek fel, akiknél valószínűleg hiányzik a hasonló területen szerzett gyakorlat. A pályázatíró legalábbis sokszor tapasztalta, hogy nem felkészültek a munkatársak.

A másik gond, hogy nem következetes az ügyintézés (amiben valószínűleg szerepe van a felkészületlenségnek is). Ugyanaz a kolléga egyszer befogadta például egy negatív mérleg szerinti eredményű cég pályázatát (azóta nyertek is, elkezdték a projektet), a következő alkalommal azonban pont emiatt utasított el egy másik céget a pályázat leadásakor (azaz be sem fogadta a pályázatát).

Nem egységes például, milyen dokumentumokat kell benyújtani a szerződéskötéshez. Megtörtént, hogy nem kértek hiánypótlást, ehelyett elutasították a pályázót. Nonszensz volt, hogy a dokumentumot bekérő levélen nem volt határidő megjelölve, aztán pedig azzal dobták vissza a projekt-tervet, hogy a határidő lejárta után küldte a pályázó a bekért papírokat (de ebben a levélben sem jelölték meg, hogy végül is mi lett volna a céldátum) – sorolta Fejes Katalin.

De nemcsak ezzel nehezítik a pályázatírók dolgát, hanem azzal is, hogy kifejezetten elutasítóak velük szemben, amit korábban nem tapasztaltak. „Az állásommal játszom, ha magával beszélek” – mondta például az egyik közreműködő szervezet ügyintézője telefonon Fejes Katalinnak. Másik alkalommal pedig azt közölték vele, hogy a pályázatíró cég nem viheti be a pályázatot, csak a pályázó. Nem igazán érti, mi ennek az oka. Pedig a pályázatírók úgy látják, rengeteg munkát tudnak megspórolni a közreműködő szervezeteknek is, nem kizárólag az ügyfeleknek.

Furcsa az is, hogy míg a közreműködő szervezetek egy része csak akkor kér eljárási díjat, amikor a pályázatot pozitívan elbírálták, addig mások már a konzultációkor vagy a benyújtáskor befizettetik az ügyfelekkel ezt az összeget. Ez pedig felveti a gyanút, hogy náluk talán nem is a pályázatok végigvitele a legfontosabb cél.

Folytatás az fn.hu-n.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.