Katások, figyelem: kötelező beírni az új szerződésekbe a katázás tényét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisadózó vállalkozásoknak tájékoztatniuk kell kifizetőjüket kataalanyiságukról, ezt a szerződéskötéskor írásban kell megtenniük.

2021. január 1-je óta a kisadózó vállalkozásoknak tájékoztatniuk kell kifizetőjüket kataalanyiságukról. Ezt a szerződéskötéskor írásban kell megtenniük. Ha a kataalanyiság megszűnik, illetve újrakeletkezik, annak időpontjáról ugyancsak tájékoztatniuk kell a velük szerződésben álló kifizetőt, még a változást megelőzően – hívta fel a figyelmet a NAV a honlapján. A NAV  tájékoztatásában a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (Katv.) 13. § (2) bekezdése jogszabályhelyet jelöli meg.

Ha a kisadózó a kifizetővel 2021. január 1. előtt kötött szerződést és a partneri viszony 2021-ben is fennáll, a kifizetőt a katás vállalkozásnak 2021. január 15-éig kell tájékoztatnia. Itt a NAV  a Katv. 32/E. § (2) bekezdésére hivatkozik.

E szerint „a 2020. december 31-éig kifizetővel létesített és 2021-ben még fennálló szerződéses jogviszony esetében a Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2020. évi LXXVI. törvénnyel megállapított 13. § (2) bekezdés szerinti tájékoztatást az adózó 2021. január 15-éig teljesíti”. A 13. § (2) bekezdés arról szól, amelyről fentebb, cikkünk első bekezdésében írtunk: „a kifizetővel szerződéses jogviszonyba lépő adózó a szerződés megkötésekor írásban tájékoztatja a kifizetőt arról, hogy kisadózó vállalkozásnak minősül. Az adózó a változást megelőzően – a változás kezdő időpontjának megjelölésével – tájékoztatja a vele szerződéses jogviszonyban álló kifizetőt a kisadózó vállalkozás jogállása megszűnéséről vagy újrakeletkezéséről.”

(nav.gov.hu, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 6.

2021-től hatályos KATA szigorítások

Mint ahogy arról biztosan Önök is értesültek, 2020. nyarán az Országgyűlés elfogadta a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvényt (’Katv.’) érintő, 2021. január 1-étől hatályos módosításokat. A törvénymódosítás egyik fő célja az volt, hogy a jövőben ellehetetlenítse a kisadózó vállalkozások tételes adójának (’KATA’) alkalmazását burkolt foglalkoztatási jogviszonyok esetében, melynek következtében a Katv. szabályai több ponton is szigorodtak a jelenlegi szabályokhoz képest. Tekintettel a törvénymódosítás közelgő időpontjára, ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket a Katv. várható szigorításairól annak érdekében, hogy még időben felkészülhessenek a vállalkozásukat érintő esetleges változásokra.