Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A francia kormány az elmúlt időszakban levert egy fontos politikai cölöpöt, miszerint nem adóemeléssel, megszorításokkal kívánja megoldani a jelenlegi gazdasági válságot – inkább adócsökkentésekben, adókedvezményekben, szektorális támogatásokban gondolkodik. Ezzel együtt a Covid-válság az államadósságot már 2020 végére a GDP 120,9%-ára repítheti, így a finanszírozás kérdése előbb vagy utóbb mindenképpen napirendre kerül. És nemcsak az államadósságé, hanem a nyugdíjkasszáé, illetve a napokban elfogadott uniós közös mentőcsomagé is.
Az új francia miniszterelnök, Jean Castex programbeszédében jelezte, hogy könnyíteni kívánnak a termelés adóterhein. A jelenlegi tudásunk szerint a vállalkozásoknak következő két évben 10-10 milliárd eurót engednek el. Bejelentettek továbbá egy 6,5 milliárd eurós, kedvezményeket tartalmazó csomagot a fiatalok munkavállalásának elősegítésére, mivel a francia kormányzat láthatóan tart attól, hogy a társadalmi békét megbonthatja, ha több száz ezer pályakezdő úgy érkezik a munkaerőpiacra, hogy a válság miatt nem talál magának munkát. Számos bajban lévő szektor kap továbbá specifikus segítséget (pl. a légiközlekedés, turizmus). A bejelentett több, mint 400 milliárd eurós állami költéseken és garanciákon felül egyébként egy mintegy 100 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot tervez tárgyalni a kormány az augusztus 24-i ülésén.
Ha már adóügyek, az új kormányfő abban ellentmondott Emmanuel Macron köztársasági elnöknek, hogy fenn kívánja tartani a lakhatási adó eltörlését a leggazdagabb 20% számára is, ahogy azt várni lehetett korábban. Mindezt annak ellenére, hogy az elnök július közepén nyitottnak tűnt a törlés eltolására. Ez persze elnök-miniszterelnök kommunikációs játék is lehetett, de a a nyilvánosság előtt a szembenállás ettől még megvolt. A lakhatási adó kapcsán a vita egyébként nemcsak a jobb módú állampolgárok fizetési kötelezettségéről szól, hanem az állam és az önkormányzatok között forrásmegosztásról is, mivel a lakhatási adó eddig a különböző önkormányzatoknál maradt, most viszont költségvetési forrásokból, így az ÁFA-bevételből osztanak majd vissza számukra. Tegyük hozzá, hogy Castex miniszterelnök a konjunktúra alakulására, „alkalmazkodásra” is utalt egy félmondattal, ami azt sugallja, azért még nagyobb katasztrófa esetén semmi nem kizárt.
A francia állam mindazonáltal rövid távon egyértelműen az eladósodás mellett tette le a voksot, és inkább a gazdaság dinamizálásában, a munkahelyek, a vásárlóerő megtartásában gondolkodik, mintsem megszorításokban. A járvány első hullámának időszakában hangzott el az azóta híressé vált mondat a francia elnök szájából: „kerül, amibe kerül”, s úgy tűnik, ez továbbra is áll. Azonban a jegybank figyelmeztetett, hogy a költekezéssel és az előadósodással óvatosnak kell lenni, mert az „dél felé sodródási” kockázatokat rejthet magában a jövőre nézve. A Banque de France rámutatott arra is, hogy a háztartások jelentős extra megtakarításokon ülnek a karanténnak köszönhetően, s a gazdasággal szembeni bizalom megteremtése kulcskérdés. A Számvevőszék érkező új elnöke, a volt szocialista Pierre Moscovici ezzel szemben nem aggódott ennyire az adósság szintje miatt, szerinte jobbak az eladósodás feltételei, mint 2008-ban voltak.
Úgy tűnik, a költekezéssel és eladósodással kapcsolatos globális közhangulat valóban más, mint a 2008-as válság során volt. Ezúttal Angela Merkel német kancellár is azok mellé állt, akik a közös uniós eladósodásban látták a megoldást, mégpedig egy közös mentőcsomag finanszírozása céljából. Macron francia elnök, mint ismert, közös javaslatot tett le ebben az ügyben a német kancellárral, s együtt tárgyalták végig a maratoni állam- és kormányfői csúcsot. Ha a mentőcsomag véglegesedik, azaz átmegy az egyelőre elégedetlen Európai Parlamenten, akkor abból Franciaország is számíthat nagyságrendileg mintegy 40 milliárd euróra. A francia elnök a csomag és a hétéves költségvetési keret tanácsi elfogadása után annak történelmi jelentőségére helyezte a hangsúlyt, illetve azt üzente, hogy a közösen vállalt európai adósságot sem az adófizetőknek kell majd megfizetni.
A meglévő saját források mellett ugyanis az unió újabbak megteremtését célozza (lásd a tanácsi következtetések A29-pontját). Ide tartozna a nem újrafeldolgozott műanyag-adó, a karbonadó, de a franciák által oly fontosnak tartott – és az Adó Online–on a napokban részletesen tárgyalt – digitális adó (GAFA-adó) európai változata is. A gond csak az, hogy egyáltalán nincsen arra garancia, hogy ezeket az adónemeket, s különösen az uniós digitális adót be lehet a franciák által tervezett és vágyott módon vezetni, hiszen adóügyekben egyhangú a döntéshozatal. Pedig a francia elnök nagyon hangsúlyosan kommunikálta, hogy a nagy nemzetközi cégekkel fizettetné meg az újraindítás gazdasági árát, uniós saját források formájában. Az egy más kérdés, hogy ha létre is jönnek ezek a források megfelelő mértékben és formában, áttételesen mégiscsak fizethetnek az európai fogyasztók, azaz az adófizetők, ha drágábban jutnak hozzá bizonyos termékekhez, szolgáltatásokhoz az uniós sarcok okán – mutatnak rá egyesek.
Politikailag azonban kevésbé bizonytalan a helyzet, mind szakpolitikailag. Lehet ugyanis, hogy az uniós pénzbeszedési cél ebben a formában nem fog tökéletesen megvalósulni, de ez csak évek múlva derül ki egyértelműen, praktikusan Macron potenciális második ciklusa során, vagy akár annak lejárta, 2027 után. Vélhetően egyelőre Emmanuel Macron politikailag csak két évre néz előre. Az alapvető kihívás számára eljutni 2022-ig, az elnökválasztásig. Ez, sikeresen legalábbis, megszorító politikával, adóemelések ígérete mellett egy válság közepén szinte lehetetlen küldetés.
Nem lenne meglepő tehát, ha addig nem derülne ki kristálytisztán, hogy pontosan ki, mikor, milyen formában fogja fizetni az adósságot nemzeti, illetve uniós szinten. Hogy azonban ennek előbb-utóbb témának kell lennie, azt az is bizonyítja, hogy a nyugdíjreform kérdését többek között azzal a felütéssel igyekeztek a kormányzati napirenden tartani, hogy a Covid-válság miatt immáron egyensúlyi problémák is vannak a rendszerben, amelyekkel eddig nem kellett számolni.
A francia elnök népszerűsége egyébként nőtt egy friss, az uniós csúcs környékén készült mérés szerint. Ennek ugyan minimális a jelentősége, hiszen uborkaszezonban, a kormányátalakítás utáni kegyelmi állapot időszakában vagyunk, ráadásul francia viszonylatban a „most vasárnapi” választási számokat érdemes mindig figyelni (azokban Macron viszonylag jól áll). Mindazonáltal nyilván nem szomorúan figyelik az adatokat az Élysée-palotában és Macron kampánystábjában, és reménykednek, hogy a „ki fizeti?”-kérdésre nem kell éles, konkrét és egyértelmű válaszokat adni a választásig. Mert ha ez a kérdés napirendre kerül az egyre jobbra tolódó francia társadalomban, az még szerezhet kellemetlen perceket és kedvezőtlenebb népszerűségi, illetve „most vasárnapi” számokat a köztársasági elnöknek. Ez pedig újabb magyarázat lehet arra, hogy miért is kell a nyugdíjreformot, a nyugdíjrendszer finanszírozásának a kérdését legalább látszólag napirenden tartani…
