Két nap maradt a számlázóprogramok frissítésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Akár már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél az online számlázó program szoftverének elmaradt frissítése miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Május másodikától változnak a számlázóprogramok kötelező, valós idejű, elektronikus adatszolgáltatásának technikai követelményei. A módosítás azon vállalkozásokat érinti, amelyek legalább százezer forintnyi áfát tartalmazó – vagyis általános esetben nettó 371 ezer forintos értékű – számlát állítanak ki és annak minden adatát azonnal, online módon kell továbbítaniuk a NAV felé.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a számlán szereplő termékhez kapcsolódó mennyiségi egységet ezután máshogyan kell kiválasztani. Az új követelmények többsége inkább a program és az Adóhatóság szerverei közötti kommunikáció technikai vonatkozásait érintik: egyes adatok ezentúl értelmezhetőbben és feldolgozhatóbb állapotban kerülnek a rendszerbe. Az új követelmények leírása már február óta elérhető a NAV honlapján, és május másodikától kötelező alkalmazni őket. További komoly változások 2020 januárjától lépnek majd életbe.

„Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy nemcsak milliós, hanem akár már jóval alacsonyabb – pár százezer forintos – tételeknél is megkeresi a vállalkozásokat a NAV, ha a cég számlázó programja az automatikus adatszolgáltatást nem jól teljesíti. Ezért érdemes felvenni a kapcsolatot a számlázó program fejlesztőjével” – hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. Hozzátette: ha a frissítés elmarad, akkor a Hatóság nem fogja befogadni a számlaadatokat, a bírság pedig az érintett számlánként félmillió forintig is terjedhet cégek esetén.

Elsősorban azok a vállalkozások kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek egyedi fejlesztésű programot használnak és nem kész számlázási rendszerből állítják ki számláikat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.