Kevesen vesznek ki 150 ezer forint készpénzt havonta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége nem befolyásolta jelentősen a hazai fizetési szokásokat – közölte a MasterCard kártyatársaság a májusban készített felmérésének megállapítását hétfőn.


A 900-as mintán végzett kutatás eredményei szerint nincs szükség a havi 150 ezer forintos értékhatárra az ingyenes készpénzfelvételnél, hiszen tízből kilenc ember – a hazai nagyvárosi felnőtt lakosság 86 százaléka – nem akar, vagy nem tud havonta 150 ezer forintot felvenni.

A megkérdezettek egyharmada havonta kevesebb mint 50 ezer forintot, másik egyharmada kevesebb mint 100 ezer forintot vesz fel készpénzben.

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa

Mindössze a megkérdezettek 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy minden hónapban kimeríti az ingyenesen felvehető készpénz maximum összegét – tájékoztatott a kártyatársaság.

A válaszadók 7 százaléka vesz fel 150 ezer forintnál többet havonta, és 20 százalék körüli azok aránya, akik kettőnél több alkalommal vesznek fel készpénzt a számlájukról – írja közleményében a MasterCard.

Eölyüs Endre, a MasterCard üzleti igazgatója a közleményben rámutat arra, hogy a hazai kártyahasználati szokásokat nem változtatta meg az ingyenes készpénzfelvétel bevezetése, kis mértékben az idei első negyedévben is tovább tudott nőni a bankkártyát napi rendszerességgel használók aránya, a tavaly mért 32 százalékról 34 százalékra, ami az öt évvel ezelőttihez mérten 10 százalékos növekedést jelent.

Nemzetközi viszonylatban azonban továbbra is van még hova fejlődni, hiszen számos országban jóval magasabb az elektronikus fizetések aránya, mint Magyarországon – hívta fel a figyelmet az üzleti igazgató.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.