Kiemelkedően eredményes fél évet zárt a 25 éves Vajda-Papír


Újabb kiemelkedően eredményes fél évet zárt idén a 25 éves Vajda-Papír, Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártója: nettó árbevétele kétszámjegyű emelkedéssel meghaladta a 34 milliárd forintot az egy évvel korábbi 29 milliárd forint után, 3,2 milliárd forintos, konszolidált adózás előtti nyeresége pedig csaknem a duplája az egy évvel korábbi 1,67 milliárd forintnak – közölte a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is jelen lévő társaság.

Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. alapító-ügyvezetője szerint a dinamikus bővülés a cég növekvő hatékonyságának, a folyamatos innovációknak, köztük a fenntartható termelés érdekében tett lépéseknek köszönhető, megjegyezve, hogy a külső környezet is konszolidálódott, az energiaköltségek csökkentek, az infláció lassult, a kereslet nem nőtt, de magas szinten stabilizálódott. Az első fél év alapján az idén kétszámjegyű növekedésre számítanak az eladott termékek volumenében – tette hozzá. 2024. év első fél évében a vállalat mind a belföldi, mind az export piacokon tartotta pozícióit – hangsúlyozta, kiemelve, hogy az év egészében a pozíciók erősödésére számítanak. 2024-ben a vállalat növekvő realizált árbevétel tömeget tervez és ehhez egy magasabb EBITDA elvárás is párosul.

Az első hat hónapban az EBITDA 4,8 milliárd forintra nőtt a tavaly azonos időszaki, csaknem 3 milliárd forintról – emelte ki Vajda Attila, megjegyezve, hogy különösen kedvező a féléves teljesítmény annak függvényében, hogy már az előző évet is erősen zárta a vállalat. Emlékeztetett, hogy a Vajda-Papír Csoport 2023-ban rekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva.

2024 első félévében 25%-kal nőtt az értékesítés nettó árbevétele 2023 hasonló időszakához képest, az adózás előtti eredmény 108%-kal volt magasabb. A legkiválóbb eredményeket a közületi üzletág hozta 39%-os növekedéssel. Az értékesített termékek átlagos bruttó értékesítési ára 2%-kal csökkent, ami megfelel a piaci átlagnak. A lakosság higiéniai papírtermék fogyasztása a Vajda-Papír minden fő piacán, különösképpen a háztartási papírtörlő kategóriában magas szinten stabilizálódott.

A vállalat költségeinek közel 70%-át kitevő higiéniai alappapír átlagos beszerzési ára a világpiacon az előző évhez képest lassú növekedésnek indult. A cellulóz árak is emelkedtek az első félévében, ami kihívások elé állítja a Cégcsoportot. A költségek optimalizálását az integrált termelés tette lehetővé. 2024 második félévében a cellulóz árcsökkenésére lehet számítani, ami pozitívan hathat az eredményesség további javulására.

Vajda Attila elmondta, a hatékonyság növelése mellett különös gondot fordítottak a fenntartható termelés erősítésére. Emlékeztetett rá, hogy a Vajda Csoport 2023. elején kiadta – az iparágban úttörőnek számító – első ESG jelentését, és 2024. elején már a második ESG jelentés is elkészült. Ambiciózus célokat vállaltunk az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás további csökkentésére, valamint a környezettudatos termelés erősítésére – mondta Vajda Attila.

Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt 10 évben több mint 40 milliárd forintot fordítottak a fenntartható működés erősítésére. Kiemelte, hogy a Vajda-Papír Cégcsoport a működés során a környezetet terhelő hatások minimalizálására törekszik, célja az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia minél nagyobb arányban történő felhasználása. A cég környezettudatos hozzáállása az alapanyag-beszerzési folyamatokban is megjelenik, majdnem 100%-ban igazoltan felelős erdőgazdálkodásból származó rostból készült papírt használnak fel a termeléshez, ezzel hozzájárulva a felelős erdőgazdálkodás folytatásához. A gyártás során keletkező hulladék újrahasznosítása szintén kiemelt prioritás, a papír alapanyag esetében keletkező hulladék teljes mennyisége újrahasznosításra kerül. Szelektív hulladék gyűjtés folyik: a hulladék 90%-át jelentő alappapír nyesedék visszaforgatásra kerül az alappapír-gyártásba.

Vajda Attila arról is beszélt, hogy a cég idén ünnepeli negyedszázados fennállását. Elmondta, hogy a 25 évvel ezelőtt családi vállalkozásként induló Vajda-Papír mára az európai higiéniai papírtermék piacon az élmezőnybe tartozó nemzetközi cégcsoport, amely Magyarországon, Dunaföldváron, Budapesten és Székesfehérváron üzemelteti gyárait. Dunaföldváron Európa legnagyobb és legmodernebb higiéniai papírgyárát építették meg és üzemeltetik.

A cég sikerei az országhatárokon túlra is elérnek: Közép- és Kelet-Európában, a Baltikumban és Skandináviában is meghatározó piaci jelenléttel rendelkező vállalattá váltak, több mint 30 országba exportálják termékeiket. A Vajda-Papír csoportszinten több mint 700 munkavállalót foglalkoztat, három magyarországi és egy norvégiai telephellyel rendelkezik. A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 %-os magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60%-át állítja elő, a termelés 60%-át szállítja külföldre. Az európai országok mellett Ázsiába, sőt a Karib tenger térségébe is eljutnak az Ooops! márkanevű termékek a hazai gyáraikból.

A Vajda-Papír Csoport az elmúlt években megerősítette pozícióit a skandináv piacon. Norvégiai gyára, a Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában, 2023-ban ünnepelte alapításának 10. évfordulóját. A skandináv piacban rejlő jó lehetőségek további kihasználása, a cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további beruházásokat, fejlesztéseket és piacbővítő lépéseket fontolgat.

Vajda Attila elmondta: „Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a Vajda-Papír vállalatcsoport nemcsak Magyarország önellátását képes biztosítani higiéniai papírtermékekből, hanem most már saját alappapír-felhasználási szükségleteit is képes kielégíteni”. A fontosabb mérföldköveket említve azt mondta, „vállalkozói álmot építtetünk, igazi sikertörténet a miénk, hiszen 25 évvel ezelőtt egy kis bérelt raktárból indultunk, 2018-ban megnyitottuk az ország legkorszerűbb papírüzemét Dunaföldváron, 2022-ben újabb gyáregységgel tudtuk azt bővíteni, amelyben a világ egyik legnagyobb, leggyorsabb és legmodernebb alappapír gyártógépe is üzemel. Felidézte azt is, 2021 májusában az első ipari termelő vállalat zöld kötvény-kibocsátását bonyolították Magyarországon, 9,9 milliárd forint értékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP).

Vajda Attila kiemelte, a negyedszázados működésük nagy büszkesége, hogy az egyik legzöldebb ipari vállalatként működnek az élmezőnyben Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártójaként. Beszámolt arról is, hogy a következő években energiahatékonysági, környezetvédelmi és károsanyagkibocsátás-csökkentési intézkedéseket finanszíroz, valamint napelempark és biomassza-erőmű építését tervezik a magyar kormány Gyármentő támogatási programjában elnyert több mint 10 milliárd forintos összegéből.

Forrás: Vajda-Papír Kft. sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.