Kiemelkedően magasak a bérterhek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munka adóterhei hazánkban kimondottan magasak, de a családi adókedvezmény sokat számít – derül ki a Mazars kutatásából. Oroszországban a legolcsóbb dolgoztatni.


A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat idén második alkalommal gyűjtötte össze a kelet-közép-európai régió 15 országának aktuális adózási információit Közép-Kelet-Európai Adóbrosúra 2014 elnevezésű kiadványába. A kutatás Magyarország szomszédjai és a visegrádi országok mellett Görögország, Oroszország, Ukrajna, és a jugoszláv utódállamok adózási környezetét is vizsgálta.

A Mazars kutatásából kiderül, hogy az élőmunka terhei alapján Magyarország versenypozíciója továbbra is kedvezőtlen. A személyi jövedelemadó jelentős mértékben csökkent ugyan a korábbi években, de a bérterhek régiós összehasonlításban továbbra is kiemelkedően magasak.

Magyarországon 100 eurónyi nettó jövedelem kifizetése (családi és egyéb kedvezmények figyelembevétele nélkül), közel kétszer annyi, 196 euró teljes költséget jelent a munkáltatónak, 2000 eurós havi jövedelem esetében a 15 ország összehasonlításában továbbra is csak a stabil, utolsó helyre elég.

2014. június 24.: SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN

Több ponton módosult a számviteli törvény, az új szabályok a 2014. évi üzleti évtől kötelezően alkalmazandók.

Szakmai képzésünk keretében felkészülhet a változásokra, megtudhatja, hogyan kell elszámolni a behajtási költségátalányt, a pénztárgépek beszerzéséhez kapott állami támogatást vagy a transzferár-korrekciót, értesülhet arról is, hogy hogyan módosultak a beszámolókészítés szabályai felszámolás és végelszámolás során.

Jöjjön el 2014. június 24-én szakmai konferenciánkra! Tegye fel kérdését szakértő előadónkank, Saxné dr. Andor Ágnesnek!

Helyszín: Wolters Kluwer Kft. Előadóterme, 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21-35.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A családi és egyéb kedvezmények figyelembevétele, valamint különböző jövedelemszintek vizsgálata azonban erősen árnyalja a képet: a 2000 eurós havi jövedelmet és három gyermeket feltételező kalkuláció alapján a nettó jövedelem/munkáltató összes költsége arány alapján a régiós összehasonlításban Magyarország rögtön a harmadik helyre ugrik. Magyarország pozíciója az alacsonyabb, 500 eurós havi jövedelemszint figyelembevételével kalkulált rangsorban is hasonló: családi kedvezmények nélkül sereghajtó, míg három gyermekkel a lista második helyén áll. Az összehasonlítás jól tükrözi, hogy a magyar adórendszer családi kedvezménye régiós viszonylatban is kiemelkedő hatással van a nettó jövedelemre – állapítja meg a Mazars.

Ha nem is ennyire szélsőségesen, de más országok adópolitikájában is található példa jelentősebb családi adókedvezményekre. Ilyen az alapesetben Magyarországot éppen megelőző Horvátország, amely a 2000 eurós, három gyermekes összehasonlításban már csak a hatodik helyen szerepel. Az 500 eurós bérszint mellett összeállított kalkuláció alapján Szlovákiában és Csehországban mondható számottevőnek a családi kedvezményeknek köszönhető rangsorbeli különbség. A felmérés alapján olyan országok is akadnak, amelyekben a vizsgált bérkategóriák egyikében sincsenek családi kedvezmények, ilyen Görögország, Macedónia, Montenegró, Szerbia, illetve Ukrajna is.

A munkavállalói és munkáltatói terheket 2000 eurós bruttó jövedelemmel (családi kedvezmények nélkül) számítva a nettó bérre eső teljes költség továbbra is Oroszországban a legalacsonyabb, ott 100 euró nettó kifizetésre mindössze 149 euró jut. A volt jugoszláv tagállamok versenyelőnyben vannak e téren: Macedóniában ez az érték 151, Montenegróban 157, Szerbiában 160, Bosznia-Hercegovinában pedig 166 euró.

A jugoszláv utódállamok közül kissé kilóg a sorból Horvátország, ahol a 100 euróra jutó érték 187 euró, így a legdrágább munkaerőköltség versenyben Magyarország után a második helyet foglalta el. Őt követi Ausztria 186, majd Szlovákia 185, Csehország pedig 184 euróval. Szintén a régiós átlagon felülinek számítanak Románia (183), Görögország (182), valamint Szlovénia (181) értékei.

Nem fizet a vevője? 2014. 06. 12.:  IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni?  
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. június 12-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt

Az élőmunka terheinek vizsgálatához ugyancsak hozzátartozik, hogy milyen minimálbér szinttel kell a leendő munkáltatónak számolnia. Magyarország ebben a tekintetben jelenleg a középmezőnybe tartozik az utóbbi évek jelentős minimálbér emelései után.

A Mazars által vizsgált országok közül Ausztria a legdrágább, ahol magas a minimálbér, a privát szektorra jellemző átlagbér pedig a régiós átlagbér több mint kétszerese. Szintén jócskán kiemelkedik az átlagból – mindkét vizsgált kategória tekintetében – Szlovénia.

A többi vizsgált ország közül Oroszországban, Horvátországban, Lengyelországban és Csehországban magasabb az átlagbér, mint a régiós átlag, a minimálbért tekintve pedig Görögország és Lengyelország értékei haladják meg a régiós átlagot. Magyarország továbbra is a visegrádi négyekkel egy mezőnyben van mindkét kategóriában.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.