Kiemelt adó-ellenőrzési célpontok jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GDP közel 20 százalékának megfelelő, az önkormányzatoknak évente nyújtott állami forrásokkal szinte megegyező, 3000–5000 milliárd forint összegű adózatlan jövedelem képződik a szürke- és a feketegazdaságban. Erről beszélt Gyurcsány Ferenc az APEH országos értekezletén.

A kormányfő hozzátette: Magyarország évente kevesebbet költ felsőoktatásra, mint amennyi adó- és járulékbevételtől elesik a büdzsé a szürke- és a feketegazdaság miatt. Jelezte: a kifehérítésnek köszönhetően beérkező többletpénzt részint az adóterhek mérséklésére, részint az oktatásra és a kultúrára kívánják fordítani.
Már vannak eredmények e téren – derült ki Veres János pénzügyminiszter szavaiból. 50 milliárd forintnyi többletbevétel származott az elmúlt egy évben a fehérítésből. S biztosítandó a további gazdaságfehérítést, a jövő év közepéig 1717 fővel bővül az APEH létszáma – közölte. Szikora János, az APEH elnöke szerint ők mintegy ezer jövedelem típusú adóellenőrzést végeznek a minimum-adóalap speciális kiválasztási szabályai alapján. Kiemelten számíthatnak ellenőrzésre azok a vállalkozások, amelyek nem felelnek meg a minimum-adóalap követelményének, illetve amelyek évek óta nem mutatnak ki jövedelmet.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.