Kis magyar pénztörténet – … és megszületik a forint (7. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzeknek is megvan a maguk története. Ez gyakran kapcsolódik nevezetes történelmi eseményekhez, uralkodókhoz, de az is előfordult – többször is –, hogy magával a pénzzel írtak történelmet. Ilyen események a magyar históriában is előfordultak. A Magyar Nemzeti Bank megalakulása, majd a koronát beváltó pengő bevezetése, az új nemzeti valuta stabilizálódása egy új felvirágzás ígéretét hordozta. Hogy mégsem így lett, azt ma már tudjuk.

A hiperinfláció hónapjai teljesen szétrombolták az ár- és a jövedelmi viszonyokat. Ezért a stabilizáció megvalósítása új ár- és jövedelemarányok kialakítását igényelte, …

(részlet Botos János tanulmányából)

A győztesek által diktált versailles-i békeszerződések, illetve az annak részét képező trianoni békeszerződés magában hordozta a vesztesek elégedetlenségét, egy új háború lehetőségét. Erre a vesztes államok, különösen Németország és Magyarország tudatosan készült az 1930-as években. A revíziós hangulat (Trianon!, ’Nem, nem, soha’, ’Magyarország nem volt, hanem lesz’) fenntartása mellett megtörténtek a háborús előkészületek is.

A győri program

Rátz Jenő vezérkari főnök 1937-ben jelentős fegyverkezési programtervet készített. Az öt évre szóló fejlesztési tervben 1 milliárd 700 millió pengő kiadással számolt. Ez akkoriban három év teljes költségvetési bevételének felelt meg (mai viszonyaink között egy ilyen nagyságrendű állami beruházás az államadósság kétszeresére emelkedését eredményezné). Rátz tervezete képezte az alapját Darányi Kálmán hadsereg-fejlesztési programjának, igaz a költségvetést némileg csökkentették.

Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én a kormányzópárt nagygyűlésén jelentette be az 1 milliárd pengős fegyverkezési programtervét (győri program). Az Országgyűlés május elején elfogadta a honvédelem és a közgazdaság fejlesztéséről, egyes népjóléti beruházásokról s ezek költségeinek fedezéséről szóló 1938. évi XX. törvénycikket (ekkorra már Darányi nem volt hivatalban, utódja Imrédy Béla volt).

A program költségének 40%-át állami hitelfelvétellel, 60%-át pótadó kivetésével kívánták megteremteni. Maga a program nagyobbik részében közvetlenül a fegyverkezést szolgálta, erre a különadóként beszedett 600 millió pengőt szánták. Az átfogó gazdaságfejlesztési programra 400 millió pengőt szántak, alapvetően azoknak a területeknek a fejlesztésére, amelyek közvetetten szolgálhattak hadi célokat is: a Magyar Államvasutak fejlesztésére 96 millió pengőt szántak, a csepeli szabadkikötő és a hajózás fejlesztésére 14 milliót, útépítésre 80 milliót, postai, távközlési célokra 20 milliót. Kiemelt célként szerepelt a mezőgazdaság fejlesztése (öntözés, árvízvédelem, telepítések, mezőgazdasági hitelkeret bővítése, falusi kulturális és oktatási célok stb.), ezekre a célokra több mint 150 millió pengőt szántak, csak a hitelkeretre 75 milliót.

A programnak két nehézsége volt: egyrészt a törvényben megállapított adók beszedhetősége, de ennél is súlyosabb probléma volt a 400 millió pengős államkölcsön felvétele. A program sikeres volt, de a finanszírozási forrása egyértelműen a pénznyomtatás volt, ez indította el a pengő későbbi jelentős mértékű inflációját. Fedezetet jelenthetett volna a visszafoglalt területek gazdasági ereje, a hadizsákmány, ezek reményében is csatlakozott Magyarország Németországhoz a II. világháborúban.

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós születésének 75. évfordulójára kibocsátott forgalmi emlékpénz

Finanszírozási nehézségek a háború alatt

A fokozódó finanszírozási nehézségek megoldása céljából a háború éveiben több intézkedést is tettek.

Ilyennek kell értékelni az I. világháború idején kibocsátott hadikölcsön-kötvények rendezésére vonatkozó törvényt (1942. évi IX. törvénycikk az 1914-1918. évi hadikölcsönök rendezéséről), amely az alacsonyabb jövedelmű és vagyonú kötvénytulajdonosok felé egy belátható időn belüli megváltást ígért be (lényegében azonnali készpénzfizetéssel), ugyanakkor a vagyonosabb rétegek esetében a beláthatatlan jövőbe tolta ki a kötvények visszavásárlását, 40 évre elhúzódó részletfizetéssel. Ez az intézkedés alapvetően a társadalom széles rétegeinek bizalmát kívánta megszerezni az új kötvénykibocsátások iránt.

A kötvénykibocsátás természetesen az infláció és az államadósság növekedését idézte elő, 1943-ra az államadósság összege elérte a 6,9 milliárd pengőt, amely az akkori nemzeti jövedelem mintegy 53%-át tette ki (megjegyzem, jelenleg ez egy kívánatos arány lenne Magyarország számára).

A háborús kiadások és veszteségek tovább rontottak a helyzeten, ennek részeként az, hogy Magyarországnak jelentős külkereskedelmi aktívuma volt Németországgal szemben, de ezt a németek háborús hozzájárulásnak tekintették (nem egyenlítették ki a számlákat), illetve a rendezés kérdését a győzelem utánra halasztották. Győzelem helyett vereség lett, a követeléseket a szövetségesek lefoglalták.

A pengő evolúciója

A gazdasági jellegű problémák már önmagukban is jelentős inflációt idéztek elő. Az infláció a legnagyobb terhet a bérből és fizetésből élőkre rakta, különösen a közszféra alkalmazottai kerültek nehéz helyzetbe, illetve a készpénztartalékok, bankbetétek, nyugdíj-megtakarítások veszítették el igen gyorsan az értéküket.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a frontvonal Magyarországra helyeződésével 1944-ben a Vörös Hadsereg is kibocsátott pengő-bankjegyeket (1, 2, 5, 10, 20, 50, 100 és 1000 pengős címletekben). A bankjegyek elfogadására kötelezték a magyar lakosságot, de ez a fedezetlen pénzkibocsátás tovább rontotta a bizalmat, és növelte az inflációt. Összesen 4,8 milliárd pengőt bocsátott ki a Vörös Hadsereg, ezeket a pénzjegyeket 1946. február 28-án vonták ki a forgalomból olyan módon, hogy az MNB rendes pengőre váltott be 3 945 034 005 pengőt.

A Vörös Hadsereg által kibocsátott 100 pengős bankjegy

A vesztes háborút követően tovább növelte a terheket a Magyarországra kényszerített jóvátételi kötelezettség (hadiadó, hadisarc), amelyet dollárban és aranyban határoztak meg, de természetben kellett fizetni a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felé.

A Vörös Hadsereg lefoglalta az MNB készpénzkészletét, illetve a pénzintézetekben meglévő készpénzkészleteket. Ebből a valamivel több mint egymilliárd pengőből kölcsönadtak Magyarországnak (az Ideiglenes Kormánynak) 850 millió pengőt.

A pengő fedezetlenségét tovább növelte az, hogy 1945. január 23-án útnak indult Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról egy vasúti szerelvény (ez volt az úgynevezett aranyvonat), amely a Magyar Nemzeti Bank mintegy 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király korvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől nyugatra menekíteni. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette.

Az 1945-ös évben a pengő elvesztette eredeti funkcióit, kiszorult a napi kereskedelmi forgalomból, helyette egyre inkább más, értékálló vagyontárgyakat – aranyat, dollárt – használtak, illetve a közvetlen termékcserét alkalmazták a mindennapi életben. Egy mázsa szén 30 kg burgonyával, 1 liter tej 2 kiló kukoricával, 1 kg zsír 8 liter borral volt egyenértékű. Pénzhelyettesítőként használták a dohányt, a cigarettát, a rizst, az értékesebb ruhaneműket, étkészleteket. A piacokon megjelentek a törtarany grammokban való mérésére alkalmas mérlegek.

Az infláció legjelentősebb tényezője az államháztartás hiánya volt. Az állami kiadásoknak csak 1%-át fedezték 1945 elején az adóbevételek, de az év végére is csak az összes kiadás nyolcadát tette ki az adófedezet.

A pénzromlást 1945 decemberében egyszeri 75%-os vagyonadóval kívánta megfékezni a kormányzat, amelyet úgy kellett teljesíteni, hogy a forgalomban lévő 1 000, 10 000 és 100 000 pengős bankjegyekre ennek megfizetését igazoló MNB-s bélyegeket kellett ragasztani. Ezzel az intézkedéssel ugyan kivontak a forgalomból 383 milliárd pengőt, de az árnövekedésnek alig két hétig tudtak gátat vetni. Az intézkedés magával hozta a pénzjegyek mellett a bélyegek hamisítását is. Az akkori tájékoztatási módszerek mellett a legsúlyosabb szankciók kilátásba helyezése sem tudta ezt a folyamatot megállítani.

A vagyonadót megfizették – bélyeggel felülbélyegzett 10 000 pengős

A következő intézkedés sem volt sokkal sikeresebb. Új elszámolási egységet vezettek be 1946. január 1-jétől, az adópengőt. Ennek pengőben meghatározott árfolyamát a Magyar Gazdaságkutató Intézet naponta állapította meg, és csak az állammal szemben fennálló kötelezettségek teljesítésére (ezért volt adójegy az elnevezése), valamint a hitelek és bankbetétek nyilvántartására lehetett felhasználni.

Az adópengő 1946. június 23-án bekerült a fizetési forgalomba is, és ezzel a pengő mellett az adópengő inflációs folyamata is elszabadult, sőt a kétfajta valuta őrült iramban veszítette el értékmérő és forgalmi eszköz szerepét. Az infláció már 1945 nyarán öngerjesztő folyamattá vált, megállítani már lehetetlen volt.

Az adópengő korlátozott felhasználású volt, de ez nem állította meg sem a pengő, sem az adópengő elértéktelenedését

A legnagyobb infláció

A pengő inflációját jól jelzi a következő adatsor: A forgalomban lévő bankjegymennyiség 1939. január 1-jén 863 millió pengő volt, 1945. január 1-jén 12 milliárd pengő, 1946. január 1-jén 765 milliárd pengő, 1946. augusztus 1-jén 47 quadrillió pengő (a 47 után még 24 nullát kell írni!).

A forgalomban lévő pénz mennyiségével arányosan változtak az árak is. A napi áremelkedés indexe már 1945-ben meghaladta az 1%-ot, azaz ez már hiperinfláció volt (általában a havi 50%-nál nagyobb árszínvonal-emelkedést nevezzük hiperinflációnak), de ez 1946-ban lódult meg igazán! Az 1946 januári napi 2%-os árnövekedés július utolsó hetére 158 486%-ra növekedett, azaz napi 1585-szörös volt az árnövekedés. Hiába nyomtattak sok nullát a bankjegyekre, a papírpénzek előállítása többe került, mint az az érték, amit ráírtak.

Az utolsó forgalomba került pengő (100 000 000 000 000 000 000 pengő)

Ez volt a világtörténelem addig ismert legnagyobb inflációja! (azóta ezt sikerült 2008-ban a zimbabwei dollárnak megközelítenie, de felülmúlni nem)!

A valutaváltás előzményei, feltételrendszere

A pártok nem mutattak túl nagy igyekezetet a valutaválság megoldására, sokkal inkább pozíciószerzési lehetőségnek tekintették a válságot. A Magyar Kommunista Párt tette meg az első lépéseket 1945 őszén a helyzet megoldására, ehhez csatlakoztak a szociáldemokraták, a többi párt tartózkodott a közreműködéstől. Az Állami Pénzverő 1945 októberében kapott megbízást egy új forgalmi pénz bevezetésének előkészítésére.

El kellett dönteni a pénznem és váltópénzének elnevezését is. Felmerült a dénár, a tallér, a máriás, illetve váltópénzként a krajcár elnevezés is. Végül Károly Róbert értékálló aranyforintjának emlékére a forint mellett döntöttek, a pengőre emlékeztető folyamatosság jegyében a fillér elnevezést a váltópénznél megtartották. Más időszakban is volt már forint a fizetőeszköz elnevezése, így például 1857 és 1892 között is.

A verőtövekhez nem állt rendelkezésre jó minőségű acél (ami volt, azt a Kossuth-híd építéséhez használták fel), ezért kilőtt harckocsik tengelyeit szerelték szét és használták fel. A fémpénzeket 1946 januárjában kezdték verni. Az 1 pengős mintájára az 1 forintos alumíniumból, a 2, 10 és 20 filléresek rézötvözetből készültek. A Horthy-ötpengősöket idézte vissza az ezüstből vert Kossuth-ötforintos, ez utóbbi viszont közforgalomba nem került. Az alumínium pénzekhez a leszakadt távvezetékek hulladékát, a rézötvözetekhez a Weis Manfréd-gyár rézkészletét használták fel.

A pengő és a forint hasonlósága nem a véletlen műve, a folyamatosságot jelképezte

A forint bevezetését alapos gazdaságpolitikai tervezőmunka előzte meg, ebben jelentős szerepet vállalt a „háttér-szakemberként” működő Varga István közgazdász. A stabilitás megteremtése érdekében számos tényezőt vettek figyelembe, illetve hoztak különböző intézkedéseket. A valutaváltás gazdasági, belpolitikai részletkérdéseiben 1946 júliusának első felében a kormányban lévő négy párt – MKP, SZDP, FKGP, Nemzeti Parasztpárt – képviselői megegyeztek, tisztázták az értékálló pénz megteremtésének bér-, adózási-, államháztartási- és árfeltételeit.

A közgazdasági feltételrendszerből a következőeket emeljük ki:

1. Előre meghirdették a bevezetés időpontját: 1946. augusztus 1-je. A termelő üzemek az iparcikkeket (az állami vállalatokat erre utasították is), a gazdák a megtermelt termékeiket visszatartották, hogy majd az új, stabil pénznemben jussanak hozzá az ellenértékhez.

2. A mezőgazdaság 1946-ban várhatóan jó terméseredményt ért el, a bevezetés időpontját azért időzítették augusztus 1-jére, mert addigra a termések már a magtárakba kerültek.

3. A Gazdasági Főtanács július 27-én meghirdette, hogy egy forint 200 millió adópengővel egyenértékű. Ez az árakat stabilizálta, sőt adópengőben elkezdtek az árak esni, beleértve a dollár és az arany árfolyamát is, szintén esett a só, a zsír, a cukor feketepiaci ára. A lakosság rendelkezésére álló készletek szűkös volta miatt a jegyrendszert viszont fenntartották.

4. Augusztus 1-jén az összes forgalomban lévő (sima) pengő az új valutában 1 fillérnek felelt meg, így értelmetlen volt a korábbi valuta átváltásával foglalkozni. Az adópengő némileg többet ért (100 millió adópengőért 50 fillért adtak), éppen ezért az adópengő egyelőre forgalomban maradt.

5. A háborús jóvátétel átütemezéséhez hozzájárult a Szovjetunió, és ezt elfogadta Jugoszlávia és Csehszlovákia is.

6. A nemzeti valuta stabilitásának megteremtéséhez felvetődött a külföldi kölcsön felvételének lehetősége is. Ezt végül elvetették, és csak a saját gazdasági erőre, fejlődésre alapoztak. Utólag is megállapítható, hogy ez nagyon jó döntés volt!

7. Az államháztartási, költségvetési kiadásokat korlátok közé szorították. Az állami önkorlátozás elengedhetetlen feltétele volt a forint stabilitásának.

Az 1946-os hiperinfláció, a pengő végórái (Mizerák István fotója, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)

A bevezetés jogi hátterét a következő felhatalmazás teremtette meg (szükség-, illetve válsághelyzetekben célszerű lehet a kormányzatnak olyan felhatalmazásokat adni, amelyekkel egyébként a törvényhozó testület rendelkezik!):

A törvény alapján adták ki a következő miniszterelnöki rendeletet, amely a forint jogi stabilitását teremtette meg:

Az új forint bevezetése

A bevezetést követően is védték a forintot, egyrészt erősítették a forint iránti bizalmat, másrészt több intézkedés is azt célozta, hogy megakadályozzák az új fizetőeszköz inflációjának megindulását. itt a következőeket érdemes kiemelni.

1. Az aranyvonattal külföldre vitt értékek egy részét 1946. augusztus 6-án visszajuttatták az amerikaiak, ennek legfontosabb része az MNB 28,4 tonna aranytartaléka volt, amely így már a forintkibocsátás fedezetéül szolgálhatott. Az aranytartalék 374 millió forintnak felelt meg, ami 1 milliárd 496 millió forint kibocsátását (négyszeresét) tette lehetővé. Egymilliárd forintban rögzítették a kibocsátható bankjegyek mennyiségét.

2. Korlátozták a dollár és az arany szabadpiaci forgalmát, illetve beszolgáltatási kötelezettséget írtak elő (fél kiló aranyban korlátozták családonként a megtartható mennyiséget). A retorziók kommunikálása (börtön, vagyonelkobzás, házkutatások, gazdasági rendőrség megerősítése, stb.) eredményes volt, július 31-én 200 ezer dollárt váltott vissza a lakosság (akkor még adópengőre), ez augusztus végére elérte a 11 millió dollárt, 124 millió forintért, év végére a kifizetett ellenérték elérte a 332 millió forintot.

3. Az első papírpénz augusztus 1-jén jelent meg (a pénzjegyen a dátum 1946. június 3-a volt), a 10 forintos címlet egy jó szakmunkás egynapi bérének felelt meg. A közalkalmazottak 2-án és 3-án (pénteken és szombaton) kapták meg a fizetésüket, most már forintban (ennek fedezetét a költségvetés hiány pótlására biztosította kölcsönként a jegybank). Ezen kívül a dollár vagy az arany beváltásával lehetett még új forinthoz jutni, illetve a vállalatoknak, vállalkozóknak folyósított hiteleket is forintban lehetett lehívni.

… és megszületett a forint

4.Szándékosan pénzszűkét teremtettek, egy főre vetítve 40 Ft került csak forgalomba. A váltópénzeknél szintén pénzszűkét teremtettek.

5. Rögzített árakat vezettek be a mezőgazdasági termékeknél, a vasúti fuvarozásban, a lakbéreket is rögzítették. A jegyrendszer és beszolgáltatási rendszer miatt ez kettős árrendszert eredményezett: a rögzített hatósági (például felvásárlási) árak mellett mások voltak a szabadpiaci árak, illetve a feketepiaci árak. Ez a kettőség a jegyrendszer megszűnésével (1951-1952), illetve a beszolgáltatási rendszer megszüntetésével (1956-58) vált a múlt rossz emlékévé.

A kommunisták magukat reklámozták a forint bevezetésével, Rákosi Mátyást nevezték „a forint apjának”. Ez természetesen semmilyen összefüggésben nem igaz.

A valutacsere és a bevezetett intézkedések nem szüntették meg az infláció okait (államháztartási hiány, jóvátételi kötelezettségek, stb.), csak kezelhető méretűvé „szelídítették” azt. Az árszínvonal 1946 augusztustól decemberig 6,22%-kal növekedett, 1949-re a forint kibocsátáskori értékének 40%-át veszítette el.

A forint stabil valutává vált

Irodalom:

Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938–1946 (Múltunk, 160-206.pp.)

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Kovács György: „Globalizációs” kihívások és a magyar pénztörténet (in Pénzügyek és globalizáció, SZTE GTK Közleményei, szerk.: Botos Katalin, JATEPress, Szeged, 2005, 107-137. pp)

Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó címszavai

Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig – Pénznevek etimológiai szótára (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2018)

Tarján M. Tamás: Darányi Kálmán meghirdeti a győri programot

Melléklet: A kis magyar pénztörténet korábbi fejezeteiről röviden

Az első részben bemutattuk a pénz „feltalálásának” társadalmi szükségességét, ismertettük a pénz funkcióit. Szent István verette az első magyar pénzeket, az első jelentősebb pénzreformot Károly Róbert hajtotta végre. Reformjának sikerességéhez nagyban hozzájárult, hogy Magyarország aranytermelése akkoriban az európai aranytermelés 80-90%-át tette ki, de jelentős volt az ezüstbányászat is.

A második részben szóltunk Luxemburgi Zsigmond 1405-ös pénzügyi törvényeiről, Hunyadi Mátyás intézkedéseiről, illetve az ezüsttallér megjelenéséről.

A cikksorozat harmadik részében az első nagy európai infláció kiváltó okait elemeztük, illetve Bethlen Gábor pénzpolitikájáról szóltunk, aki intézkedéseivel hatékony választ tudott adni a pénzromlásra.

A negyedik részben szóltunk a Rákóczi-szabadságharc pénzeiről, később Mária Terézia bocsájttatta ki az első papírpénzeket, a pénzrendszert – sajátos módon – ezüstalapúvá alakították, illetve arról, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején vert pénzérmék és nyomtatott bankók felirata már magyar nyelvű volt.

Az ötödik részben az ezüstalapú forintról az aranyalapú osztrák-magyar korona bevezetéséről szóltunk, amely fontos és szükségszerű lépés volt, de a késlekedés jelentős károkat okozott a Monarchiának.

A XIX. század végétől a második világháború végéig a magyar pénztörténetet jobbára a sodródás jellemzi. I. világháború, Tanácsköztársaság, II. világháború a fő történelmi események, de a trianoni békediktátum is jelentősen hozzájárult a kialakult válságokhoz. A korona egyre jobban elértéktelenedett. Egy új nemzeti valuta, a pengő bevezetését alapozta meg a Magyar Nemzeti Bank létrejötte, a népszövetségi kölcsön, illetve a kölcsön, nyújtásának és felhasználási feltételeinek teljesítése – erről szólt a hatodik rész.