Kisokos az eSZJA-ról – ezt tehetjük a tervezettel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Részletes, csaknem 50 oldalas tájékoztatót tett közzé a NAV az eSZJA-bevallásról. Az ebből szemezgető sorozatunk első részében azt taglaljuk, mit tehetünk a NAV által készített bevallási tervezetekkel, például hogyan javíthatjuk és hogyan nyújthatjuk be őket.


A NAV nem készített adóbevallási tervezetet azoknak, akikről nem kapott munkáltatói/kifizetői adatokat, illetve azoknak, akik 2017. év bármely napján egyéni vállalkozóként szerepeltek nyilvántartásában; aki ezek alapján nem találja adóbevallási tervezetét, annak a 17SZJA bevallás benyújtásával kell teljesítenie bevallási kötelezettségét – derül ki a NAV dokumentumából.

Március 19-e óta a bevallási tervezet papír alapú kiadását csak az ügyfélszolgálati irodákban, személyesen lehet kérni. Aki ezt megteszi, és egyetért a bevallási tervezetben foglaltakkal, annak nincs további teendője a bevallással. Mivel a postán küldött, vagy a személyesen átvett tervezeteket javítani nem lehet, aki az abban foglaltakkal nem ért egyet, annak a 17SZJA bevallást kell benyújtania május 22-ig.

Ezzel szemben a bevallási tervezetet az elektronikus felületen lehet módosítani. Az online felületen a „Bevallás 2017- ről” ikon jelzi a bevallás állapotát. Az „Átnézem” gombra kattintva megtekinthető a bevallás, amelyhez új sorokat lehet hozzáadni, valamint az ott szereplő összegeket lehet módosítani. Az új sorok hozzáadásához célszerű a „Gyakori mezők”, illetve a „Keresés a hozzáadható mezők között” funkciót használni.

A bevallási tervezet véglegesítésének menete a következő. Amennyiben elvégezte a szükséges módosításokat, kiegészítéseket, és azokat el is mentette, a „Tovább a beadáshoz”, majd a „Beadás” gomb megnyomásával küldi be az adóhatósághoz a módosított tervezetet. Ezt követően a bevallás státusza „Beküldött” lesz, a Profil oldalon a státusz alatt pedig az „Ön sikeresen beküldte az adóbevallását” felirat válik láthatóvá.

Amennyiben a már beadott bevallásán kíván változtatni, azt csak önellenőrzéssel teheti meg; a NAV tájékoztatója rendkívül részletesen és pontosan írja le ennek menetét is.

Kiskorú gyermek adóbevallási tervezetét az online felületen kizárólag a törvényes képviselője ismerheti meg, hagyhatja jóvá. Mindehhez szükséges, hogy a NAV honlapjáról letölthető EGYKE nyomtatvány kitöltésével és beküldésével a törvényes képviselő elektronikus ügyintézési jogosultságot szerezzen.

A NAV a gyakori kérdések és válaszok között megerősíti: az is beadhatja papír alapon az szja bevallást, akinek van ügyfélkapus hozzáférése. Az alapszabály: az a bevallási tervezet, amelyet május 22-éig nem fogadnak el, egészítenek ki, javítanak ki, illetőleg nem nyújtanak be önadózóként elkészített 17SZJA bevallást helyette, adóbevallássá válik – kivéve a mezőgazdasági őstermelők, vagy általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek esetén.

[htmlbox art_tukor]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).