Könnyebb lesz behajtani a közös költséget


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Módosult a társasházi törvény, könnyebb lesz fellépni a közös költséget nem fizető lakókkal és a rosszul dolgozó közös képviselőkkel szemben, ugyanis az ügyészség törvényességi felügyeleti jogot gyakorol a társasházak működése felett.

A 2009. évi LXXXIX. törvény módosítja a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényt, amely – az ügyészi felügyelet kivételével – napokon belül hatályba lép.

Az új szabályok értelmében a lakóközösségnek több lehetősége lesz a közös költséget nem fizető adósokkal szembeni fellépésre. Ha valaki hat hónapja elmarad a közös költséggel, és a fizetési felszólításokra sem reagált, akkor bírósági eljárás indítható ellene. A most elfogadott jogszabály szerint ugyanis kétszeri sikertelen kézbesítése után is jogi útra terelhető a nem fizető lakók ügye, és az eljárás végrehajtással is zárulhat. A bírósági eljárás tehát megindulhat, aminek következtében a lakóközösségnek lesz egy végrehajtható döntés a kezében.

Januártól azokban az esetekben, amikor a törvényes működéssel kapcsolatban aggályai vannak a lakóknak (például nem hívják össze a közgyűlést, nincs hatályos szervezeti és működési szabályzat, nem számolnak el megfelelően a ház pénzével), lehetőség lesz az ügyészséghez fordulni.

Eddig csak a lakóközösség egészének, vagyis a közgyűlésnek voltak igazi eszközei, azok közül is leginkább csak egy: a közös képviselő leváltása. A módosítás következtében azonban akár egy lakó is felléphet, ha visszásságokat tapasztal, az ügyésznek pedig mindent meg kell tennie a törvényes működés helyreállítása érdekében – azaz felszólíthatja a közös képviselőt a törvényes állapot helyreállítására, összehívathajta a közgyűlést, bírósághoz fordulhat, illetve ha mindez hatástalan, akár felügyeleti biztost is kinevezhet.

Fontos változás, hogy a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások vállalásához a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges, szemben az eddigi 4/5-ös aránnyal.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.