Könnyen lehet adóellenőrzésből adóhiány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult – közölte a feketelista.hu.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tavaly 36 888 társaságnál és 11 306 magánszemélynél végeztek adóellenőrzést, a cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult, a magánszemélyeknél közel négyötöde. A NAV nagy céges adósainak túlnyomó többsége budapesti székhelyű – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis. 

A közlemény szerint az adórevizorok 2015-ben 17 661 gazdasági társaságnál összesen 582 milliárd forint hátralékot tártak fel, míg 2014-ben a 37 744 ellenőrzött társaságból 18 686 céget „füleltek” le, és 587 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg. Az adóhiányosok között 2014-ben 1157 olyan céget találtak, amelynél a nettó adókülönbözet meghaladta a 100 millió forintot, míg 2015-ben 1314-et, csaknem 14 százalékkal többet. 

Az adóellenőrök az elmúlt évben 11 306 magánszemélyhez jutottak el, és 8905 esetben állapítottak meg – összesen 45 millió forint – adóhiányt. Egy évvel korábban ebben a körben 12 121 ellenőrzést végeztek, és 9443 adózónál összesen 34 millió forint hátralékot tártak fel.

Az adóhivatal negyedévenként hozza nyilvánosságra azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, akiknek az adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja előbbieknél a 100 millió, utóbbiaknál a 10 millió forintot. A NAV listáján 2015 végén 224 név volt, közülük 153 cég, a nagy adóhiányosok sora pedig tavaly 736 üggyel bővült. 

A „kipellengérezett” 153 társaság több mint kétharmada (116) budapesti telephelyen van bejegyezve. Félmilliárd forintnál nagyobb adóhiányt 19 cégnél állapítottak meg, közülük 14 a fővárosban működik, a lista élén azonban két vidéki társaság neve olvasható. 

A negyedéves listán szereplő több mint másfélszáz cég – hat betéti társaság kivételével – kft. formában működik, egyetlen részvénytársaság neve sem szerepel a listán. A cégek nagy többségét az ellenük indított hatósági eljárások már „kiseperték” a piacról. A 153 társaság közül 111-nek törölték, hétnek pedig felfüggesztették az adószámát, nyolc viszont végelszámolás alatt áll. Míg a nagy adóhiányos cégek több mint kétharmada fővárosi, az érintett magánszemélyeknek mintegy 70 százaléka vidéki lakos.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A feketelista.hu szerkesztői összeállították 2015. teljes – a négy negyedév összevont adatainak – százas „toplistáját” is. A „rangsort” a budapesti Carlo Invest Kft. „vezeti” 2,389 milliárd forint adóhiánnyal, a második a North Santrade Kereskedelmi Kft., a harmadik pedig a Fortill-Agro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 

A jogkövetkezményekkel együtt legnagyobb befizetési kötelezettség (1,533+3,282 milliárd forint) a Stark Industries Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t terheli. Az év folyamán 13 cégnél mutatott ki az adóhatóság egymilliárd forintnál nagyobb adóhiányt, ehhez jönnek még a jogkövetkezmények terhei. A százas céglistán 75 százalékban fővárosi cégek érintettek. 

A feketelista.hu adatbázisban több mint félmillió cégnév szerepel, megtalálható benne tizennégy állami intézmény cégekkel kapcsolatos elmarasztaló határozata, kiderül belőle továbbá, hogy az érintett társaság ellen folyamatban van-e felszámolási eljárás, megvonták-e az adószámát, elmarasztalták-e munkajogi vagy munkavédelmi mulasztások miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).