Környezetvédelmi adó jön Párizsban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A párizsi városháza hétfő este elfogadta a klímavédelmi programját, amelynek részeként 2024-ben már nem közlekedhetnek dízelmotoros járművek, 2030-ra a benzines gépkocsikat is kitiltanák a francia fővárosból, a teherszállítóknak pedig környezetvédelmi adót kell fizetniük.


Az 500 intézkedést tartalmazó csomagot egyhangúlag valamennyi politikai párt megszavazta, de azt még az állam, a fővárosi agglomeráció tanácsa és a párizsiak is módosíthatják. A végső szavazás 2018 elején esedékes a fővárosi önkormányzat ülésén. 

A program alapján Párizs energiafogyasztása a felére csökkenhetne, 2050-ig mintegy egymillió lakást újítanának fel környezetkímélő szempontok alapján, a megújítható energiák aránya pedig 2020-ra 25 százalékra emelkedne. Ez utóbbiak 20 százalékát helyben termelnék meg, s 2020-ban mindenhol lesz a városban kerékpárút. 

 

Az elfogadott ötszáz intézkedés közül csak hetvenről dönthet közvetlenül a városháza, a többihez az állam vagy a környező települések hozzájárulása is szükséges. 

A szocialista főpolgármester, Anne Hidalgo és a Zöldekhez tartozó alpolgármester Célia Blauel által kidolgozott programhoz a többi politikai párt is számos intézkedést hozzátett. Ezek között szerepel az iskolai menzákon a hetente legalább kétszer kizárólag vegetáriánus menü bevezetése. 

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak például a szennyező járművek ellenőrzését és a fővároson naponta áthaladó 70 ezer teherjármű megadóztatását javasolják.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.