Közeleg a végkielégítés-adó bevallásának határideje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közeledik a 98 százalékos végkielégítés-adó befizetési határideje azoknál, akik azóta egyéni vállalkozók lettek.

Igyekezniük kell a számolgatással azoknak, akiknek meg kell fizetniük a 98 százalékos végkielégítés-adót. Azoknak ugyanis, akik azóta egyéni vállalkozók lettek, február 25-éig kell elkészíteniük bevallásukat – a személyi jövedelemadó-bevallással egyidejűleg. A többieknek ez a határidő május 20.

Az adó megállapítását megkönnyítheti, ha az érintettek igazolást kérnek akkori munkáltatójuktól.

További részletek a Napi Gazdaság szerdai számában.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.