A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a megyei (fővárosi) kormányhivatalok munkaügyi központjai részére, a munkaügyi központok által decentralizáltan megvalósítandó központi programot indított a munkaerőpiaci válsághelyzetek kezelésének, foglalkoztatási szerkezetátalakítás elősegítésének a 2012. évi támogatására.
A programra 500 millió forint áll rendelkezésre.
A program célja: vállalkozások foglalkoztatási kapacitásának megtartása, a csoportos létszámleépítések megelőzése, a meglévő munkahelyek megtartásának elősegítése, a munkáltatók átmeneti működési problémáinak kezelése, gazdasági szerkezetváltásának, foglalkoztatási struktúraváltásának segítése.
A program révén a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprésze központi keretéből külön forráshoz juthatnak azok a munkaügyi központok, amelynek illetékességi területén működő, a kérelem benyújtását megelőző hónapban legalább 50 fő átlagos statisztikai állományi létszámmal rendelkező, adóváltozások következtében az elvárt béremelést valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló tekintetében végrehajtó (a béremelésbe nem számíthatók be a béren kívüli juttatások) munkaadó 2012. év folyamán olyan csoportos létszámleépítést tervez végrehajtani, amely az adott térség vonatkozásában jelentősnek tekinthető, a térség munkaerőpiacát rendkívül hátrányosan érinti, és a munkaügyi központ munkahelymegőrzés támogatást indokoltnak tart.
Munkaerő-piaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő térségekben működő munkaadókat érintve akkor, ha azok legalább 25 fő átlagos statisztikai állományi létszámú munkavállalót foglalkoztatnak. A program esetében ezek közé Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megye települései tartoznak, ahol az alacsonyabb létszámot foglalkoztató vállalkozások is támogatáshoz juthatnak.
Forrás: A tájékoztató teljes anyaga
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!