Lázár: adóügyeket a kormányablaknál!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A területi közigazgatás további fejlesztésénél arra kell törekedni, hogy minél több ügy intézését el lehessen kezdeni otthonról, továbbá lehetőség legyen az adóügyeket is a kormányablakoknál intézni – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a békési kormányablak átadóján.


Lázár János kifejtette: a kormány célja, hogy az állampolgárok minél gyorsabban, egyszerűbben és olcsóbban intézhessék ügyeiket, ezért 2010 óta száztíz törvényt módosítottak, a jövő év elejétől pedig 10 milliárd forinttal csökkennek az eljárási díjak. 

Jövőre a Miniszterelnökség 40 milliárd forinttal támogatja a kormányablakok informatikai rendszerének fejlesztését – mondta. Tállai Andrásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóhatóság felügyeletéért is felelős parlamenti államtitkárának pedig azt javasolta, hogy adóügyeket is lehessen a kormányhivatalokban intézni – tette hozzá. Úgy fogalmazott, 1873 óta ez a legnagyobb változás a területi közigazgatásban.

(Forrás: MTI)

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.