Lízingpiaci helyzet: a PSZÁF is aggódik…


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mai sajtótájékoztatóján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a lízingpiac jelenlegi alakulásáról és a várható fejlődési útvonalakról adott tájékoztatást, és aggodalmát fejezte ki, mivel a közelmúltban megnőtt az ügyfelek és a finanszírozók kockázata a lízing és a pénzügyi kölcsönök terén is.

A folyamatosan növekvő piaci verseny, és a keresletcsökkenés miatt egyre ˝kedvezőbb˝ feltételekkel lehet autóhoz jutni, vagyis más nulla százalék önerővel is megoldható az autóvásárlás. Az ügyfelet védő biztosítás (casco) eltörlése, a futamidő kitolása, a nulla százalék önrész, és az első évek meglepően alacsony törlesztő részletei (amik a későbbi években jelentősen megnőnek) azzal jár, hogy egyre több olyan ügyfél köt szerződést, aki nem biztos, hogy jövedelmi helyzete alapján megengedheti magának.

A szerződések négyötöde ráadásul devizában (euró, svájci frank, és egyre gyakrabban japán jen) köttetik, ami a havi lízingdíjra, vagy hitel esetén a törlesztő részletre keményen rányomhatja a bélyegét az árfolyam ingadozása miatt.

Pénzügyi szolgáltatók feladatai

A PSZÁF arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a finanszírozó cégek igenis tájékoztassák az ügyfeleiket5 az esetleges negatívumokról, még akkor is, ha ez esetleg az ügyfél elvesztésével járna, mivel így megelőzhető, hogy olyan szerződés szülessen, amit a vevő nem tud betartani.

Elvárásként jelenik meg, hogy minden szolgáltatónál elérhető legyen valamennyi – a lízinghez vagy a hitelhez kötődő – szabályzat, és az minden – az ügyfelet érintő – részletet tartalmazzon.

A nulla százalék önerő szinte elfogadhatatlan ezekben az ügyletekben, a Felügyelet minimum 20 százalék önerőt, és az ügyfelet védő casco biztosítást javasol, hogy a megfelelő szintre lehessen csökkenteni a kockázat mértékét. A futamidő kitolása pedig szintén nagy kockázattal jár, mivel ha a vevő nem fizet, nem bukik nagyot egy mondjuk 8-10 éves autó esetén, de a finanszírozó jelentős összegektől eshet el.

Piaci helyzet

A háztartások vásárlásai 2006 második félévében jelentősen csökkentek, az új autók vásárlása 2005-höz képest 15-20 százalékkal esett vissza. Ezt nem ellensúlyozta a használt autók eladása sem, itt sem volt tapasztalható növekedés. A csökkenő kereslet miatt jutott a piac oda, ahol most van, ugyanis egyre kevesebb ügyfelet próbál csalogatni ugyanannyi finanszírozó.

2007 júniusában az összes finanszírozási szerződés 79 százaléka deviza alapú volt, és a jelenleg erős forint is sokak számára bátorító lehet a szerződéskötésben. Viszont ha gyengül a forint, akkor az ügyfelek terhei jelentős összegekkel nőhetnek.

A nem fizetés miatti lejárt állomány a pénzügyi lízingnél 4 százalék, a hiteleknél 7-8 százalék. Viszont az éven belüli késésű állomány aránya évről-évre nő, a lízingnél 2007 júniusában 69 százalék, a kölcsönnél 54 százalék volt. Az idei első félévben a finanszírozók közel 20-25 ezer járművet vettek vissza az adóstól, és ez év végére elérheti a 48-50 ezret is. Ez lényegesen meghaladná a 2006-os 40 ezres szintet.

Felügyeleti teendők

Már eddig is próbálkozott a PSZÁF a piaci viszonyok romlásának megfékezésével, de kevés sikerrel. Varga Csaba Főigazgató szerint a jelenlegi legfontosabb célok a már meglévő és az újonnan felmerülő kockázatok megismertetése az ügyfelekkel és a finanszírozókkal, és a piaci szereplők ráébresztése a pontos és alapos tájékoztatás fontosságára, ezzel visszaterelve a helyzetet a normális mederbe.

Ennek érdekében 2007 áprilisában már megjelentettek egy vezetői körlevelet a gépjármű-hitelező és lízingcégek vezetői számára, ami a finanszírozási kockázatokat és az ügyfélvédelmet részletezi. Ennek köszönhetően lecsökkent a használt autók hosszú futamidejű, és emiatt nagy kockázatot jelentő finanszírozása.

Következő lépésben a Felügyelet megjelentet a honlapján egy az ügyfeleknek szóló tájékoztatást a lízingről, és annak buktatóiról, valamint egy tájékoztató kiadványt 200 ezer példányban a lízingszolgáltatásokról, amit a fogyasztóvédelmi szervezeteknek, szakmai érdekképviseleteknek, és a pénzügyi vállalkozások segítségével az ügyfeleknek kíván eljuttatni, hogy mindenki tisztában legyen a lízing és a hitel komolyságával, akármekkora összegről is legyen szó…

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).