Majd 3 milliárdos regadó-visszafizetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről szóló törvény 2007. február 15-i hatályba lépése óta eltelt csaknem négy hónapban 12 ezer esetben, kamatokkal együtt 2,9 milliárd forint regisztrációs adót térített vissza a Vám- és Pénzügyőrség (VP) – mondta el Szabó Zsolt, a testület vámigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Hozzátette: az előzetes felmérés szerint mintegy 73 ezer kérelemmel és mintegy 8-10 milliárd forint visszafizetésével számolt a Vám- és Pénzügyőrség, ugyanis 2004. május 1. és 2005. december 31. között ennyi használt gépjármű után fizették meg a regisztrációs adót, aminek egy bizonyos részét igényelhették vissza az ügyfelek. A törvény hatálybalépése óta 20 ezer beadvány érkezett a Vám- és Pénzügyőrséghez. Ebből 12 ezret már jogerősen elbíráltak a fővámhivatalok, és az ügyfelek számára kedvező döntést hozva részeleges adó-visszatérítést rendeltek el.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).