Marad az adójóváírás és a szuperbruttó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elkövetkező évben még mindenképp fennmarad az adójóváírás a személyi jövedelemadózásban, várhatóan havi 14 ezer forint maximális értékkel – írja a Világgazdaság.

Jövőre még mindenképpen megmarad az adójóváírás a személyi jövedelemadózásban (szja), mégpedig a jelenlegihez igen hasonló szabályok mellett – tudta meg a Világgazdaság kormányzati forrásokból. Bár az szja átalakításáról szóló végleges tervek még nem készültek el a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), a számos jogszabály-módosítási javaslat közös eleme, hogy az adójóváírás 2011-ben is az szja része marad, előreláthatólag havi 14 ezer forint körüli maximális értékkel.

Új világ lesz a személyi jövedelemadózásban 2011-től – szögezte le tegnap egy reggeli tévéműsorban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra utalva, hogy a kormány mindenképpen bevezeti a korábban már kilátásba helyezett, 16 százalékos egykulcsos szja-t. Arról azonban még nem született döntés – tette hozzá a tárcavezető –, hogy a teljes átalakításra két vagy három lépcsőben kerül-e sor.
Az szja kapcsán a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy az adójóváírás kivezetése mind költségvetési, mind egyszerűsítési szempontok miatt kívánatos lenne ugyan, ám ezzel több százezer adózó kerülne a jelenleginél rosszabb adópozícióba, ezt a kabinet el akarja kerülni. Jelenleg a teljes értékű adójóváírás az adóalap 17 százalékának felel meg, 15 100 forintos havi maximummal, egészen évi közel 3,2 millió forintos jogosultsági határig. Ez utóbbinál úgynevezett „szuperbruttó” limitről van szó, ez tehát a tényleges bruttó jövedelemre vetítve valamivel évi 2,5 millió forint feletti összevont jövedelemnek felel meg. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) kimutatása szerint (a tavalyi bevallási adatok alapján) az adózók mintegy 40 százalékának kétmillió forint alatt alakult az éves keresete, további 18 százalék pedig a két- és hárommillió forint közötti sávba esik. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy az szja-fizetők közel fele teljes értékű adójóváírásban részesül, és akkor az évi közel 4,7 millió forintos adóalapig élő „kiegészítő” adójóváírásról még nem is beszéltünk. Másképpen ugyanezek az adatok úgy festenek, hogy havi 210 ezer forintos bruttó (nem szuperbruttó) jövedelemig az állam 15 100 forintot „ajándékoz” az adófizetőnek minden hónapban, ezenfelül pedig valamekkora – fokozatosan csökkenő – adójóváírás havi mintegy 310 ezer forintos keresetig minden adózónak jár.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaságban olvasható.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.