Március 1-jéig maradnak a jelenlegi járványügyi szabályok Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány a koronavírus-járvány miatt november óta érvényben lévő szabályok hatályát újabb egy hónappal, március 1-jéig meghosszabbítja – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

A miniszter a Kormányinfón közölte: a kabinet szerdai ülésén meghallgatta az operatív törzs beszámolóját, és azt állapította meg, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni, kordában tartani a járvány terjedését. A szakértők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy oltás hiányában bármilyen enyhítés újbóli járványhullámhoz és még radikálisabb későbbi szigorításokhoz vezethetne.

Ezért a kormány úgy gondolja, hogy a jelenlegi szabályokat fenn kell tartani – mondta. Hozzátette: ehhez a rendkívüli jogrend meghosszabbítása is szükséges, amelyet saját hatáskörben a kormány 15 napra rendel majd el február 7-én éjféltől, ezt követően pedig az Országgyűlést fogja arra kérni, hogy 90 nappal hosszabbítsa meg a rendkívüli jogrendet.

Gulyás Gergely közölte, a kormány február második felében ismételten megvizsgálja majd a helyzetet.

Két esetben van lehetőség az enyhítésre: ha a járvány terjedése tovább mérséklődik és még kevesebb lesz az aktív fertőzött, illetve ha kellő számban áll rendelkezésre vakcina – mondta.

A miniszter felhívta a figyelmet arra: Nyugat-Európa legtöbb országában ma is sokkal szigorúbb szabályok vannak érvényeben, mint Magyarországon, ennek egyik oka az, hogy ott úgy tűnik, a harmadik hulláma is megkezdődött a járványnak.

Ezt Magyarországon szeretnénk elkerülni, ezért a jelenlegi szabályok fenntartása indokolt – jelentette ki. A miniszter köszöntetet mondott, amiért a magyarok többsége a nehézségek ellenére betartotta a szabályokat, valamint megköszönte az egészségügyi és szociális intézményben dolgozók munkáját is.

Arról is beszámolt: a kormány a koronavírus-vakcinák engedélyezési eljárását felgyorsítandó arról döntött, hogy minden olyan, a világban alkalmazott oltás, amellyel több mint egymillió embert oltottak be és veszélyhelyzeti felhasználási engedélyt kapott, Magyarországon is megkaphatja ezt az engedélyt.

Gulyás Gergely hangsúlyozta ugyanakkor: ettől függetlenül az nem változik, hogy minden behozott vakcinát a felhasználás előtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ külön is ellenőriz.

A miniszter azzal indokolt: Európa le van maradva az oltásokat illetően, a közös EU-s beszerzéstől nem várható, hogy a tömeges oltáshoz elegendő legyen.

A miniszter szerint a szolgáltatószektorban, különösen a vendéglátásban komoly gondok vannak a járvány miatt, nagy nehézségeket, veszteségeket jelent a szabályok betartása a vendéglátósok számára. Ezért tárgyaltak az érdekképviseleti szervekkel, és úgy döntöttek, hogy mindent megtesznek a bértámogatások kifizetésének felgyorsításáért. Eddig mintegy 27 milliárd forintnyi támogatásra érkezett igény, ebből 7 milliárd forintot utaltak eddig – közölte.

A nyitás időpontjáról azt mondta, a kormány nem lát előre, de folyamatosan konzultálnak a virológusokkal, a szakértőkkel. Ma teljes a szakmai konszenzus abban, hogy a jelenlegi intézkedéseket indokolt fenntartani – jelentette ki. Hozzátette: hosszú távú megoldás csak az oltás lehet.

Arról is beszélt, hogy a vendéglátóhelyek kinyitása nem polgári engedetlenség, nem lehet használni ezt a kifejezést ebben az esetben. A hatóságok bezárják azt a vendéglátóhelyet, amely kinyit, és aki odamegy, az szabálysértést követ el és bírsággal kell számolnia – közölte. Hozzátette: a szabályok a járvány megfékezésére vannak, és a kormány érti a nehézségeket, ahol tud, segít is, de mindenkinek be kell tartani az előírásokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek