Máris csökkent a lakásáfa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Négy évig 5 százalék lesz az új lakások áfája, miután az Országgyűlés rendkívüli eljárással elfogadta a kabinet erről is szóló törvényjavaslatát. A kormány külön intézkedésekkel biztosítja majd, hogy az önerős építkezések áfája is csökkenjen.


Az Országgyűlés egy nap alatt, kivételes eljárással elfogadta az „Egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról” címet viselő törvényt, 154 igen szavazat, 8 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett.

Rogán: az önerős építkezéseknél is csökken az áfacsökkentés

Az új építésű lakások forgalmi adójának csökkentésével a kormánynak az a célja, hogy minden magyar család minél olcsóbban saját lakáshoz jusson – mondta Rogán Antal az Országgyűlés keddi ülésén. Az „egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról” nevet viselő törvényjavaslat vitájában a miniszterelnök kabinetfőnöke közölte: ha valaki mások által épített ingatlant vásárol, akkor a végszámla áfatartalma az eddigi 27-ről 5 százalékra csökken. Ha valaki saját maga építkezik, akkor a kormány külön intézkedéssel biztosítja – az építkezés során keletkezett számlák esetében – az áfa visszaigényelhetőségét házanként maximum 5 millió forintig.

Az Európai Unióban nem elég a nemzeti kormány elhatározása, az intézkedés végrehajtásához szükség van Brüsszel jóváhagyására. Ezért, mielőtt a kormány benyújtotta a javaslatot, tanulmányozta az uniós példákat – mondta.

A javaslatban azt tudják vállalni, hogy a következő négy évben érvényesítik az alacsonyabb áfakulcsot, mert reálisan erre az időszakra lehet gazdaságilag tervezni – indokolta az áfacsökkentés időtartamát Rogán Antal.

Bárándy Gergely szocialista képviselő először az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését szorgalmazta, míg Z. Kárpát Dániel, a Jobbik vezérszónoka úgy vélte, hogy az áfacsökkentés korábbi jobbikos javaslat „fideszes köntösben”. Elképesztő úgy áfát módosítani, hogy a jogszabály két hét múlva hatályba lép – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka, aki szerint a piaci szereplőknek esélyük sincs felkészülni az új rendszerre.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Mindjárt csökken a lakásáfa

A törvényjavaslat 2016-tól 2019-ig csökkenti az új lakások építésének áfáját a jelenlegi 27-ről 5 százalékra. Az új rendelkezések többlakásos ház esetén legfeljebb 150 négyzetméternyi hasznos alapterületű lakásokra, egylakásos lakóingatlanok esetén legfeljebb 300 négyzetméteres lakásokra vonatkoznak majd.

A törvénymódosítást nyomán a 2016. január elseje után kiállított számlák tartalmaznak majd 5 százalékos áfát. Az áfaszabályok értelmében újnak minősül az ingatlan, ha annak használatbavétele még nem történt meg, vagy a használatbavétele megtörtént, de a használatbavétel és az értékesítés között még nem telt el két év.

Az áfacsökkentés mellett adminisztratív könnyítéseket is hoz majd a törvénycsomag az építkezőknek, így

  • az egyszerű bejelentés bevezetésével megszűnik a legfeljebb 300 négyzetméteres hasznos összes alapterületű új lakóépület vonatkozásában az építési engedélyezési eljárás;

  • az építési tevékenység előkészítését, a tervezési tevékenységet segíti, hogy a közműellátással kapcsolatos szolgáltatói nyilatkozatok kiadására határidőt állapít meg a törvény, amelynek érdemi válasz nélküli eltelte esetén a szolgáltató hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

Tényleg saláta

A törvény ezen túl módosítja a fővárosi önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető adóbevételekből származó részesedés arányát; 2016-tól így az iparűzésiadó-bevétel 52,5 százaléka, 2017-tól pedig 54 százaléka lesz a fővárosé (az arány így évente 1,5 százalékpontot emelkedik). A többlet-adóbevételből a főváros „a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására köteles fordítani a feladat ellátásához szükséges összeget”.

A fentieken túl a törvény érdemben belenyúl a mozgóképről szóló törvénybe, a polgári perrendtartásba, és meghosszabbítja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjainak a mandátumát.

A törvény passzusai között akad, amely a kihirdetést követő napon, és akad olyan is, amely 2020. január 1-jén lép hatályba.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Tiltakozik az Adótanácsadó Egyesülete

Az Adótanácsadók Egyesülete határozottan tiltakozik az Ügyfélkapu+ 2025. január 16-tól történő kötelező bevezetése ellen. Legalább fél év halasztás szükséges, mert a könyvelők, adótanácsadók, valamint mikró- és kisvállalkozás ügyfeleik az előző év zárlati munkájuk csúcs időszakában erre nem lesznek kellően felkészülve. Mint szakmánk elkötelezett képviselői javaslatunkat megküldtük a kormányzati szerveknek.

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.