Másként tesz az áfa-csalás ellen Románia


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól a csődvédelem alatt álló és az áfatartozással rendelkező cégeknek külön számlára kell fizetniük az áfát.


Az elkülönített áfafizetéséről még augusztus végén döntött a kormány, amely sürgősségi rendeletben fogadta el, hogy októbertől fakultatív módon, január 1-től viszont valamennyi vállalkozásnak elkülönített számlára kell fizetnie az áfát, amiről csak az adóhatóság engedélyével vonhatnak vissza pénzt.

Az intézkedés ellen tiltakozott a vállalkozói szféra és több ellenzéki párt, ennek hatására a kormánykoalíció meggondolta magát, és a parlamentben már úgy módosították decemberben a jogszabályt, hogy csak a csődvédelem alatt álló cégekre, valamint az államnak december 31-én áfával tartozó vállalkozásokra vonatkozzon az előírás.

Az intézkedés bírálói szerint a rendelet eredeti formájában számos kisvállalkozást a megszűnés határára sodort volna, hiszen esetükben komoly készpénzhiányt idézett volna elő.

A jogszabály, amelyet szerdán aláírt Klaus Iohannis államelnök, továbbra is felkínálja lehetőségként a cégeknek, hogy az elkülönített áfa-fizetési módszert válasszák. Amennyiben ezt megteszik legkevesebb egy éven át, 5 százalék kedvezményt kapnak a társasági adóból.

A bukaresti kormány azért akarta drasztikusan szigorítani az áfa fizetését, mert Romániában a legnagyobb mértékű az áfacsalás az Európai Unió tagállamai közül. A Pricewaterhouse Coopers becslése szerint 8 milliárd euró kár érte a román államot tavaly a be nem fizetett áfa miatt.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Digitalizálódó adózás Afrikában

Számos érdekességet tartogatnak számunkra is az afrikai országok áfarendszerei. Amennyiben összességében nézzük a folyamatokat, kijelenthetjük: Afrika digitalizálódik.

2024. április 17.

Új K+F adókedvezmény

A kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására a korábbi adóalap kedvezmények mellett 2024. januárjától új adókedvezményt is bevezetésre került a társasági adóban (1996 évi LXXXI. törvény 22/G. §).