A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Május helyett júliusban emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója. A kormány tervei szerint idén már több emelés nem lesz, de a kényszer felülírhatja az elképzelést – írja keddi számában a Napi Gazdaság.
A lap emlékeztet: a korábban tervezett májusi és novemberi adóemelés helyett már februárban nőtt az adó mértéke, a második emelkedés pedig júliusban lesz.
Februártól az ezer szál cigarettára kivetett adó mértéke 10 550 forintól 11 500 forintra emelkedett és a kiskereskedelmi eladási ár 28,4 százaléka helyett már legalább 30 százalékot kell fizetni, ami a minimumadót 19 530 forintról 21 100 forintra emelte ezer szálanként. Július elsejétől a cigaretta adója 11 900 forintra, illetve a kiskereskedelmi eladási ár 31 százalékára nő, így ezer szálanként legalább 22 300 forintot kell fizetni. A szivarokat, szivarkákat nem érinti az adóemelés, az adó mértéke ez esetben változatlanul a kiskereskedelmi ár 28,8 százaléka. A vágott dohány esetében szintén két lépésben emelkedik az adó mértéke: februárban kilónkénti adója 8790 forintról 10 150 forintra nőtt, júliusban pedig újabb ezer forinttal emelkedik kilónként.
A kormány tervei szerint a dohány jövedéki adója az idén már nem emelkedik − ám nem kizárt, hogy a költségvetési kényszerek miatt az év végén újabb adóemelés sújtja a dohánytermékeket – írja a Napi Gazdaság.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!