Megadóztatnák az internetes óriáscégeket a franciák


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elfogadta a francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely az internetes óriáscégek megadóztatását írja elő – írja a hirado.hu.

A javaslat célja a „GAFA-adó” – a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple kezdőbetűi alapján – bevezetése azoknak a digitális tevékenységeknek a megadóztatása céljából, amelyekből az említett óriásvállalatoknak hasznuk származik a francia internetfelhasználóknak köszönhetően – olvasható a hirado.hu-n.

A törvénytervezet értelmében 3 százalékos adót vetnének azon cégek franciaországi forgalmára, amelyeknek évente világszerte legalább 750 millió eurós, Franciaországban pedig 25 millió eurós bevétele van.

A tervezetet július 11-től tárgyalják a felsőházban, a szenátusban – olvasható a cikkben.


Kapcsolódó cikkek

2019. január 7.

Adóoptimalizált a Google

Mintegy 19,9 milliárd eurót utalt át bermudai bejegyzésű leányvállalatának 2017-ben a Google egy holland fedőcégén keresztül, így csökkentve az Egyesült Államokban és Európában fizetendő nyereség-, illetve forrásadóját – írta a nemzetközi sajtó. A tranzakció legális.