A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Bíróság szerdai ítéletében elutasította az Európai Bizottság 2017-es döntését, így nem fogadta el a testület kérvényét arra vonatkozólag sem, hogy az amerikai cég 250 millió dollárt fizessen vissza a nagyhercegségnek.
Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság 2014-ben indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy sérti-e a szabad versenyt a nagyvállalat és a luxemburgi adóhatóság közötti 2003-ban köttetett és 2011-ben meghosszabbított adómegállapodás. A testület véleménye szerint az egyezséggel a cég kikerülte az uniós értékesítéséből származó nyereségének háromnegyedére vonatkozó adóterhek megfizetését.
2017 októberében a bizottság azt a döntést hozta, hogy az adómegállapodás tiltott állami támogatásnak minősül, és a kereskedelmi nagyvállalatot 250 millió dollár (mintegy 78 milliárd forint) visszafizetésére kötelezte. Az Amazon, Luxemburggal együtt, keresetet indított az uniós bíróságnál e határozat megsemmisítése végett, mivel vitatták a bizottság tisztességtelen versenyhelyzet előállására vonatkozó érvelését.
Az uniós bíróság szerdán hozott ítélete szerint az Európai Bizottság nem bizonyította jogi szempontból kellő mértékben, hogy Luxemburg indokolatlanul csökkentette volna az Amazon adóterheit. Kimondták, hogy a brüsszeli testület több hibát is elkövetett a vizsgálatok során, így nem alátámasztható érvelése, miszerint az Amazon az adóegyezmény miatt tisztességtelen versenyelőnyt élvezett.
Az óriásvállalat üdvözölte a bíróság határozatát. „Az ítélet alátámasztja régóta fennálló álláspontunkat: cégünk nem sértett törvényt és nem részesült különleges bánásmódban” – jelentette ki Connor Sweeney, az Amazon luxemburgi leányvállalatának igazgatója.
Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogi biztosa sajtóközleményben reagált az uniós bíróság döntésére. Azt írta, hogy a testület alaposan megvizsgálja a bíróság határozatát, mielőtt újabb lépésekre szánná el magát. Emlékeztetett: az adózási politika a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, azonban összhangban kell lennie az uniós joggal.
„A bizonyos multinacionális vállalatoknak nyújtott adókedvezmények károsítják a tisztességes versenyt az EU-ban. Ezenkívül hatalmas összegektől fosztják meg az államkincstárát és az európai polgárokat. Olyan összegektől, amit az állam a válságból való kilábaláshoz, és a kettős- zöld és digitális- átmenet kiépítéséhez használhatna fel” – hangsúlyozta.
(MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!