Megszűnik a 22 eurós áfamentességi értékhatár júliustól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV tájékoztatása szerint a vámhatárokon átnyúló online kereskedelem szabályozása jelentős bevételkiesést eredményezett és súlyos hatással volt az Európai Unió és a tagállamok költségvetésére, az unión kívüli kereskedőket pedig jogosulatlan előnyhöz juttatta. Az új szabályozás kiegyenlítettebbé teszi a versenyt az uniós és a nem uniós vállalkozások között.

Július 1-jétől az Európai Unión kívülről érkező minden termék után általános forgalmi adót kell fizetni, függetlenül annak értékétől. A 150 euró alatti áruk továbbra is vámmentesek maradnak, az alkoholtartalmú termékeket, a parfümöket és a kölnivizeket, továbbá a dohányt és a dohánytermékeket kivéve. Az Európai Unióba érkező árutartalmú küldeményekre minden esetben vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint könnyítést jelent ugyanakkor, hogy a jövőben kevesebb adatot kell majd megadniuk az ügyfeleknek az import árunyilatkozaton a NAV-nak a 150 eurót meg nem haladó értékű küldeményeknél, és ezeknél a csomagoknál ezután két új lehetőség is van az áfafizetésre.

e-kereskedelemAz egyik lehetőség, hogy az Európai Unión kívüli eladók, ha az EU több tagállamába is értékesítenek, regisztrálhatnak az IOSS (Import One Stop Shop) rendszerbe. Ekkor a vevők a vásárláskor megfizetik az eladónak a termék áfáját. Az IOSS-rendszert használó eladónak elég egy tagállamban bejelentkeznie, és a vásárlótól beszedett áfát oda befizetnie, a befolyt áfát a tagállami vámhatóságok az áru rendeltetési helye szerint elosztják egymás között.

A másik lehetőség, hogy a szállítmányozók a különös szabályozás (SA – Special Arrangement) alkalmazásával egyszerűsíthetik az áfafizetést, ha ennek használatát előzetesen bejelentik a hivatalnak. A különös szabályozás csak akkor lehetséges, ha a vámeljárás ugyanabban a tagállamban van, ahol a küldemény címzettje is. Az SA alkalmazásakor az áfát a küldemény kézbesítéskor a szállítmányozó szedi be a címzettől, majd időszakonként összevontan bevallja és megfizeti az adóhivatalnak.

Ha sem az eladó, sem a fuvarozó nem alkalmazza a könnyítéseket, az áfát a címzettnek a behozatali vámeljáráskor kell megfizetnie – hívta fel a figyelmet a NAV.

Az új szabályozásról részletesen itt olvashat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. április 7.

Az e-kereskedelem adóztatását érintő változások

Az adószabályok megváltoztatásának számos indoka volt, így például a fogyasztási hely szerinti adóztatás elvének érvényesülése, az adókijátszás lehetőségének csökkentése, vagy az adminisztráció egyszerűsítése. Az új szabályrendszer összetettsége miatt komolyan fel kell készülnie minden, termékek nemzetközi kiskereskedelmével foglalkozó adóalanynak a módosításokra.
2020. november 12.

Az EU áfa rendszerének átfogó reformja – mi várható még? (6. rész)

Amint az a cikksorozat első részében kifejtésre került a „Short-term Quick Fixes” azaz a rövidtávú gyorsintézkedések, csak a tervezett áfa reform kezdetét jelentették. 2020. februárjában az Európai Tanács további, az elektronikus kereskedelmet, a kis- és középvállalkozásokat és a határon átnyúló pénzforgalmat érintő intézkedéseinek bevezetéséről döntött. Bár a COVID-19 recesszió hatására egyes intézkedések bevezetése halasztásra került, hosszabb távon éppen a recesszió vezethet bizonyos szigorúbb intézkedések meghozatalához.
2021. június 30.

Az elektronikus kereskedelem áfakezelésének megújult szabályai (I. rész)

Az új szabályok azt a célt szolgálják, hogy erőteljesebben érvényesüljön a fogyasztás szerinti adóztatás elve, vagyis, hogy az adó ahhoz a tagállamhoz kerüljön, ahol a fogyasztás történik, a vállalkozások egyenlő bánásmódban részesüljenek a versenysemlegességi elv alapján, valamint egyszerűsödjön az adófizetéssel, adóbeszedéssel kapcsolatos ügymenet. Az Adó szaklap kétrészes írásának első része.