Megszüntetnék a tevékenységre jellemző keresetet
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Június végén nyújtotta be a parlamenthez két jobbikos országgyűlési képviselő azt a törvénymódosítást, amely törölné a tevékenységre jellemző keresettel kapcsolatos rendelkezéseket az adó- és járulékszabályok közül. A javaslat megvitatására azonban úgy tűnik csak a nyári törvényalkotási szünet után kerülhet sor.
Az egyes adó- és járulékszabályok módosításáról címet viselő, az ellenzék által előterjesztett tervezet indokolása szerint a januártól a szakmai és vállalkozói szervezetek tiltakozása ellenére az egyéni és társas vállalkozások adó- és járulékfizetésének szabályozása területén bevezetett tevékenységre jellemző kereset (piaci kereset) jelentős jogbizonytalanságot eredményez több százezer vállalkozásnak, egyben visszaélésszerű joggyakorlásra nyújt lehetőséget az adóhatóság számára, ezért az ezzel kapcsolatos szabályok hatályon kívül helyezését kezdeményezték.
A jelenlegi helyzetben ugyanis az adózó szankcionálhatóvá válik akkor, ha a jövedelmének általa bevallott piaci értéke kevesebb annál, mint amit az adóhatóság egy ellenőrzés keretében piaci keresetként utóbb megállapít. A piaci keresetként elérhető érték bizonytalan, akár 50-200 százalékos ingadozást is mutathat a tervezet benyújtók érvelése szerint. Tekintve, hogy a törvény önadózással párosítja ezt, a piaci kereset bizonytalanságából eredő kockázatot egyoldalúan az adóalanyokra hárítja. Egyértelműen nem állapítható meg ugyanis, hogy pontosan milyen értéket kell adóalapnak tekinteni.
Az Alkotmánybíróság több, a javaslat indokolásában hivatkozott határozatában is kifejtette, hogy a jogbiztonság, nemcsak az egyes normák egyértelműségét, hanem az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is jelenti, továbbá azt is, hogy a szabályok világosak, egyértelműek, kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek.
Mindezekre tekintettel az előterjesztők szükségesnek tartják a tevékenységre jellemző kereset, mint adózási- és járulékfizetési kategória haladéktalan törlését a törvényi szabályozásból. Ugyanakkor a javaslat meghagyná a minimálbérhez kötődő kötelezettségeket.
A módosítást, annak elfogadása esetén január elsejétől visszamenőlegesen kellene alkalmazni azzal, hogy amennyiben a tevékenységre jellemző kereset megállapításához kötődően az adóhatóság bírságot, késedelmi kamatot szabott ki, azt a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegben, 30 napon belül vissza kellene fizetni, továbbá a folyamatban lévő, tevékenységre jellemző kereset megállapításával kapcsolatos ellenőrzéseket jogkövetkezmény nélkül le kellene zárni.