Megugrottak a pénzmosási bejelentések – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pénzmosás Elleni Információs Irodához 61 százalékkal több bejelentés érkezett 2013-ban, mint egy évvel korábban. Az InfoTandem heti infografikája.


Bűncselekményekből származó pénzeszközök legális eredetűvé alakítása – némi leegyszerűsítéssel ez a célja a pénzmosásnak, amely változatos módon, de tipikusan a gazdasági folyamatokba integrálva igyekszik kifehéríteni a feketebankókat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala alá tartozó Pénzmosás Elleni Információs Irodának (angol elnevezéssel Financial Intelligence Unit – FIU) pedig az a dolga, hogy mindezt próbálja megakadályozni, illetve leleplezni. Tevékenységéhez leginkább azon szereplőktől remélhet segítséget, amelyek nehezen kerülhetők meg a szóban forgó tisztára mosás során: jelesül a pénzügyi szolgáltatóktól, mindenekelőtt a bankoktól.

Annál is inkább, mert a különféle szolgáltatókat – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény értelmében – bejelentési kötelezettség terheli, ha bármi gyanúsat észlelnek ez ügyben. A bejelentést védelemmel ellátott elektronikus üzenet formájában tehetik meg, részletesen ismertetve valamennyi gyanúsnak tűnő adatot, tényt és körülményt.

A 2007 végén startolt magyarországi irodához tavaly minden eddiginél több üzenet érkezett pénzmosás tárgyában; számuk januárt leszámítva minden hónapban meghaladta az ezret. Csak a szolgáltatóktól 12,9 ezer bejelentés futott be, ám az összesített adat – egyebek mellett a határvámhivataloktól, a felügyeletet ellátó szervektől, a nyomozó hatóságoktól és a külföldi társintézményektől érkezett tájékoztatásokkal, megkeresésekkel együtt – elérte a 13,7 ezret. Ez jóval több mint másfélszerese a megelőző évben tapasztalt 8,5 ezer esetnek, s duplája a 2011-ben mértnek.

Az ügyek túlnyomó többségét, 89 százalékát, ezúttal is a banki értesítések adták; nem-pénzügyi szolgáltatoktól mindösszesen 36 bejelentés érkezett. Mások mellett 16 könyvelő, 4 közjegyző és 3 ügyvéd is úgy látta jónak, ha felhívja a Pénzmosás Elleni Információs Iroda figyelmét egynémely ügyletre.

Tavaly – zömmel a szolgáltatók által kezdeményezve – 92 alkalommal függesztettek fel ügyleti megbízásokat, s ezek egyharmadában érdemi intézkedés is történt. Utóbbiak révén hozzávetőlegesen 10 millió euró, félmillió dollár és 334 millió forint tisztára mosását sikerült megakadályozni.

A bejelentési kötelezettség azokra az ügyletekre is vonatkozik, amelyeknél felmerül, hogy valamilyen módon a terrorizmus finanszírozását szolgálják. E tárgyban azonban elenyésző számban érkeznek csak üzenetek: 2013-ban mindössze kettőre akadt példa.

A Pénzmosás Elleni Információs Iroda jogosultságai egyébiránt igen kiterjedtek: megismerhet bármely szolgáltató által kezelt adatot, üzleti, biztosítási, fizetési és banktitkot, foglalkoztatói nyugdíjtitkot, központi államigazgatási szerv, bíróság, felügyeletet ellátó szerv által kezelt adatot, valamint az adó- és vámtitkokat is.

A fő profil, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem mellett az iroda feladata számos bűncselekmény-típus megelőzésének, felderítésének, nyomozásának elősegítése is, az adócsalástól az embercsempészésen és a tiltott szerencsejáték szervezésén át a kábítószer-kereskedelemig. Ennek érdekében a birtokába jutott információkat a továbbíthatja a nyomozóhatóság, az ügyészség, a nemzetbiztonsági szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Europol és a külföldi FIU irodák felé. Efféle információátadásra tavaly 3,5 ezer bejelentést érintően került sor.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.