Milyen adót viselnének el a bankok?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megadóztatnák a cégek közötti készpénzforgalmat, az így befolyó összeg csökkenthetné a lakosság által fizetendő tranzakciós illetéket – ezt javassolja a bankszövetség a kormánynak a Napi Gazdaság szerint.
A Gyuris Dániel vezetésével felálló bankszövetségi tárgyalódelegáció konkrét javaslatokkal készül a kormánnyal kezdődő tárgyalásokra – írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Szeretnék elérni az általános bankszámlahasználatot, maximálnák a tranzakciós adó összegét, és megadóztatnák a céges készpénzforgalmat. Ez utóbbi javaslatuk mellett azzal érvelnek, hogy összhangban van a készpénzforgalom visszaszorítására tett kormányzati javaslatokkal és fehérítené a gazdaságot, ráadásul csökkenthetné a lakosságra jutó tranzakciósilleték-terhet.
A Mabisz minimális célként azt szeretné elérni, hogy a tervezett adók közül a kgfb-t sújtó baleseti adó az idén bevezetett formában maradjon fenn, azaz ne a bruttó díjbevételen belül, hanem arra rárakódva, valódi forgalmi jellegű adó maradjon. Ha a bruttó díjon belül számolják el az adót a biztosítók, akkor változatlan árbevétel mellett 42-43 százalékos díjemelésre volna szükség – írja a lap.