Mindenki főzhet pálinkát
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Továbbra is megmarad a magán pálinkafőzés jogintézménye; a magánfőzést minimális költség és adminisztráció terheli – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén.
Palotai Kinga – amikor a jövedéki törvény módosításával kapcsolatos változásokat ismertette a jelenlévőkkel – elmondta, hogy bevezetik a párlat-adójegyet. Egy adójegy 700 forintba kerül, és évente minimum 5, maximum 86 darab vásárolható belőle a vámhatóságtól. Egy párlat-adójegy egy liter párlat előállítására jogosítja a magánfőzőt.
Hozzátette: a főzőberendezést továbbra is regisztrálni kell a helyi önkormányzatnál. Szükséges azokat a nyilatkozatokat is megtennie a magánfőzőnek, amik a magánfőzésnek való megfelelést támasztják alá. Ilyen például, hogy a magánfőző gyümölcstermesztőnek minősül, és saját alapanyagból állítja elő a párlatot.
A főosztályvezető jelezte: további kedvező változás, hogy a bérfőzde a bérfőzés utáni, a fennálló fizetési kötelezettségét a vámhatóság számára az átutalás mellett csekken is teljesítheti. Továbbá a bérfőzdék adófizetési összeghatára is változik kétezer forintról 500 ezer forintra nő, miközben a jövedéki biztosíték összeghatára 200 ezer forint marad.
Ha részletesen szeretné megismerni a helyi adók változásait,
akkor ezt most szakértő előadókkal konzultálva teheti meg képzésünkön. Részletekért kattintson >>>
A jövedéki törvény modernizációjával kapcsolatban Palotai Kinga közölte: a borhoz kapcsolódó szabályozással kapcsolatban felállítottak egy szakmai szervezetek, minisztériumok, valamint az adóhatóság képviselőiből álló munkacsoportot, amely egyeztetett – főként a borral összefüggő – szakmai kérdésekben. Az új jövedéki törvény tervezet elkészült, és ezt az érintett szakmai szervezetek megkapják véleményezésre. A törvényjavaslat várhatóan a jövő tavasszal kerül az Országgyűlés elé.
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára A pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot ismertetve azt emelte ki, hogy a leglényegesebb változás, hogy a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) köztestületté válik, így az eddigieknél több „jogosítványt” kap. A törvényjavaslat várhatóan a jövő héten kerül az Országgyűlés elé.
Az idén Magyarországra várhatóan mintegy 160-170 ezer hektoliter import bor érkezik a szakmai szervezetek, a szaktárca és az adóhatóság adatait figyelembe véve – összegezte az idei borimportról kapott tájékoztató adatokat Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, aki az albizottság ülésén is elnökölt. Ez a mennyiség mintegy 30-35 százalékkal kevesebb a múlt évinél, és főként Olaszországból érkezik Magyarországra. Az idei magyar borexport várhatóan mintegy 300 ezer hektoliter lesz, ami növekvő tendenciát jelez – a szakértők egybehanzó véleménye szerint.
(Forrás: MTI)